Károlyi Zsigmond szerk.: A szegedi árvíz 1879. (Vízügyi Történeti Füzetek 1. Budapest, 1969)
Dégen Imre: A szegedi árvíz — fordulópont a Tisza-völgy ármentesítésének történetében
Az árvízvédelem fejlesztésének, a gátak építésének sajátos módon rendszerint egy-egy árvízi katasztrófa adott lendületet. Az árvédelem nagy műve azonban csak akkor hatékony, ha nem alkalomszerűen, hanem előrelátóan, tervszerűen, nemcsak árvíz idején és az utána következő időszakokban, hanem folyamatosan és következetes rendszerességgel végezzük fejlesztését. És ezt ma — ha még nem is kielégítő mértékben —, de ilyen szellemben, ezt a törekvést valóra váltva oldjuk meg. A korszerű ármentesítés és folyószabályozás ügye különösen nagy léptekkel haladt előre az utóbbi másfél évtizedben. 1956 óta csaknem 3 milliárd forintot fordítottunk az árvízvédelem és a folyószabályozás tökéletesítésére. Ma már bátran mondhatjuk: népgazdaságunk erőforrásainak növekedése, a műszaki haladás meggyorsulása és a vízgazdálkodás jelentőségének felismerése lehetővé tette árvédelmi rendszerünk olymértékű kiépítését, hogy az a közepes árvizek ellen teljes biztonságot ad. Az erők országos mozgósításával pedig a rendkívüli árvizek ellen is növekvő eséllyel vehetjük fel a harcot. A fejlesztés feladatai A múlt század nagy vízügyi munkaterve immár valósággá vált. A nagy mű azonban nincs, és nem is lehet teljesen befejezve. A népgazdaság egészséges fejlődése egyfelől lehetővé teszi, másfelől parancsolón előírja az árvízvédelem további, gyorsabb ütemű fejlesztését. Évről évre növekszik az árvíztől mentesített terület értéke. Gazdasági és politikai szempontok egyaránt azt követelik, hogy a lehető legnagyobb biztonságra építsük ki árvízvédelmi műveinket, a lehető legkisebbre csökkentsük az árvíztől védett terület elöntésének, árvízi katasztrófák bekövetkezésének kockázatát. Sok még a tennivaló, hogy elérjük a biztonságnak azt a mértékét, amelynek megvalósítása jelenlegi ismereteink és a műszaki haladás mai foka alapján lehetséges. Korlátozott erőforrásaink ismeretében kell döntenünk arról, hogy a helyi körülmények figyelembevételével és az optimális népgazdasági eredményre törekedve milyen sorrendben és milyen mértékben fejlesszük az egyes árvédelmi szakaszok biztonságát. Ez összefügg a termelő erők fejlődésével az árvíztől védett területeken. Nyilvánvaló például, hogy a Szeged környéki olajipar gyors fejlődése szükségessé teszi e térségben az árvédelmi töltések nagyobb biztonságra való mielőbbi kiépítését. Az árvízkatasztrófa tapasztalatai alapján Szeged árvízi biztonságát már nem egyetlen tiszamenti védvonalra alapozták, hanem egy második védvonal, a várost övező körtöltés is megépült. Az árvízszint fölé emelt úthálózat megszabta a város elrendezését és felmagasított terepszintjét. Az erőteljesen fejlődő és iparosodó város védelme megköveteli a biztonság növelését, az árvédelmi fal és a városmenti töltésszakaszok erősítését, sőt, az új lakó- és ipartelepek védelmére új töltések építését. A tiszai töltések védőképességét korábban szinte kizárólag az árvíz magasságával, a töltések meghágásával szembeni biztonsággal jellemezték. Az árvízi tapasztalatok azonban megmutatták, hogy a hullámverés, a
