Kvassay Jenő: A sekélyesésű folyók szabályozásának alapelvei különös tekintettel a Tisza völgyére (Budapest, 1889)

IV. Függelék. Kivonatok Hieronymi Károlynak és a jelen mü szerzőjének az 1888. évben megjelent emlékirataiból

IV. Függelék. 115 De lia nem tudjuk ís az előtér fokozatos emelkedésének ellenszerét vízépítészeti úton elérni, van egy mód, melylyel e bajjal is sikeresen megküzdhetünk és ez abban áll, hogy időközönként a mentesített területekre kieresztjük a zavaros árvizeket és ily módon az előtérrel együtt a mentesített területek is versenyt emelkedve, a veszély relatíve nem növekedik. Ez az eset fordul elő a Nílusnál, hol az egész völgy az ez irányban tett kutatások szerint a történeti idők lefolyása alatt mintegy 8 méterrel emelkedett az évenkénti folytonos elárasztások következtében. Tekintve, hogy a folyók iszapja a legolcsóbb trágyát képezi és hogy a legtöbb esetben az elárasztás után módunkban áll ugyanazon területről még abban az évben némi termést nyerni, de ha minden negyedik-ötödik évben úgynevezett vízugart kellene is e végett tartanunk, még akkor is érdemes volna tisztán mezőgazdasági szempontból ilynemű berendezéseket végeztetni és ily módon a fentebb vázolt veszélynek elejét venni. Miért is meg vagyok győződve, hogy az okszerű vízgazdaság terjedésével az ártéri birtokosok nem fognak késni alacsony fekvésű területeiket iszapolás által fokozatosan felmagasítani, annál inkább, mert egy-két év alatt való vízzel borítás mellett az illető területet a gazdag iszapoláson kivül, mi ingyen megmarad, még haltenyésztésre is célszerűen fel lehet használni. A rizstermelés behozatala az ármentesített területeken hasonló eredményre fogna vezetni, szóval a töltésezésnek legnagyobb veszélye okszerű vízgazdaság által elenyésztethető vagy a lehető legkisebb mértékre leolvasztható. A töltések folytonos magasítása azonban e rendszernek, úgy látszik, elmaradhatatlan kísérője." VI. „Felvethető, a mint már fel is vettetett, az a kérdés, vájjon a talajjavítási, lecsapolási, belvíz-levezetési és patak-szabályozási munkák mennyiben folytak be a Tisza és mellékfolyóinak vízjárására már eddig is és mi hatás várható akkor, ha az enemű munkálatok általános elterjedésnek fognak örvendeni. Az alagcsövezések, mint ezt megfigyelések és kísérletek igazolják, ugyanoly hatással vannak a csapadékok let'olyási viszonyaira, mint a mély mívelés, vagyis csökkenti a felületi lefolyást és elősegíti a talajba való sziíremkezést; miért is mindenütt, mint az áradások víztömegének bizonyos mértékig való csökkentőjeként tekintendő. Az öntözéseknél, mint ismeretes, a fősúly az őszi és kora tavaszi iszapos vizekkel való öntözésre fektetendő, mikor egyrészt a tenyészet pihen, másrészt a patakok és folyók a legiszaposabb vizeket vezetik medrükben. Az öntözések tehát hasonlólag csak mérséklőleg hatnak az árvizekre és minél nagyobb kiterjedést nyernek, annál jelentékenyebb ez irányban való kedvező befolyásuk. Ehhez hozzájárul még az a körülmény is, hogy a víztömegen kivül még az iszapot, a folyók e legnagyobb ellenségét is visszatartják. Maradnának tehát csak a patakszabályozások és belvízlevezetések, melyek a másodpercenkénti víztömeg növelésére befolyással bírhatnak. Ha e patakoknál ugyanazon rendszert követnők, melyet a Tiszánál és mellékfolyóinál alkalmazva látunk, akkor igenis komolyan számba veendő volna, hogy nem kell-e az ezen irányban való tovább haladástól újabb veszélyeket várnunk. 7*