Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 2. (Budapest, 1887)

III. Természethistória - A hal a természet háztartásában

szervezet még azon a magaslaton is, a hol az ú. n. kozmikus nagy okoknak látszólag nincsen alávetve. Ha a növevénynek az ő életéhez — a föld adta táplálékán kívül — világosságra, levegőre és bizonyos melegre van szüksége, akkor értjük, hogy az egyik főszükség elvonásával megöljük a növényt; értjük, hogy a tél, mely a meleget elnyeli, egész növevénysorozatokat is megöl — ám más csak levelét hullatja, hogy a meleg visszatértével új életre keljen ; de az idők során ez is végét éri még akkor is, ha életének feltételei megvannak, vagy akár fokozódnak.— Az alsó szervezetű növevény keletkezése, élete és leáldozása sokszor perczekre van összeszorítva : — a százados tölgy, a Libanon czédrusa mintha az idővel daczolna. A növevény megveti gyökerét a hegy száraz csúcsán, elborítja a nedves völgyet, leszáll a víz színére, a víz alá s mindenütt végzi életének körfolyamatát; — anyagot felvéve, megváltoztatja, épít magán, maga körül, mert élve, másnemű élet feltételéül is szolgál: a lények százai és ezrei hozzá vannak kötve; sőt hozzá van kötve növevény a növevényhez is. Szakasztott ilyen az állatélet képe is. Minden képzelhető viszonyok közt reátalálunk —• egymást kiegészítve, egymásra szorulva, egymással közreműködve ; a levegőből a hegycsúcsra, innen a völgybe, innen a víz színére, a víz alá s le a tenger feneketlennek mondott mélységébe szállva; élve a teljes világosságban, a barlangok örök sötétségében ; működve a verőfényen, az est homályában, az éj minden szakában. Egyike a legvonzóbb tüneményeknek az a kereszteződés, a melyet — immár csak gerinczes állatokra szorítkozva — a különböző szervezetű állatok élete folyásában tapasztalhatunk, a mely kereszteződés bizonyos szervezeti részeknek egynemű berendezésében és alkalmazkodásában van kifejezve. Látjuk, hogy az emlős állat nincsen kizárólagosan a röghöz kötve. Az u. n. taguan-nak — röpülő mókus — szőrös bőr feszül az első és hátulsó lábpárja között, az állat az ugrással ezt kapcsolja össze s le tud bocsátkozni a magasból, mint a gyermek papírsárkánya; a kaguan bőre már a farkát is bevonja, sőt az első lábpár és a nyak között is feszül s ez az állat — WALLACE szerint — tizennégy méter magasból leugorva, 70 méternyi közön bír átlebegni.