Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)
Bevezető
És legyen az az irodalomnak bármelyik ága, ha élő hatásra törekszik, csak azon az egy úton éri el. Nem arról van szó, hogy, például a természetrajzi író egyszersmind nyelvész is legyen. Tudom én azt, hogy két úrnak jól szolgálni nem lehet; de az «író» czím igen komoly; súlyos föltételekhez van kötve; ezeknek pedig legelseje a nyelv szabályszerű használata, a helyes, ép nyelvérzék, melynek ismét legtermészetesebb köszörűje a romlatlan népnyelv maga. A magyar természetrajzi író nem vonhatja ki magát ez alól ; saját hasznára való tekintetből s még egy más okból sem, mely nem egyéb, mint az, hogy egyedül ő van hivatva arra, hogy a népnyelvnek és a régi nyelvemlékeknek természetrajzi elemeit helyesen értelmezze, a szóról a tárgyra, a kifejezésről a fogalomra helyesen következtessen ; — egyedül ő van hivatva erre, mert nála van meg a kellő tárgyismeret. Mind ennek tiszta tudata vezetett és ösztönözött vállalkozásomban a magyar halászat mesterszavainak összegyűjtésére és e könyvben való alkalmazására. Azonban a már fölsorolt tíz pont közül a tizedik, a mely az első ponttal kapcsolatos, külön munkát követelt, mert bizonyos, hogy a magyar halászat történetét a népies halászat kellő ismerete nélkül megírni nem lehet; mert egyedül a népies halászat adhatja meg helyes magyarázatát azoknak a kitételeknek, a melyek a halászatra vonatkozó régi okiratainkban oly gyakran találhatók. Ez serkentett arra, hogy, bár vázlatosan, de mégis foglalkozzam a történelmi részszel is. És most megmondom azt is, hogy egészben véve mire törekedtem. Ezt a könyvet nem irta tudós ember tudósok — a szó czéhes értelmében — kielégítésére, hanem írta egyszerű magyar ember magyar emberek okulására, általános műveltséggel bíró emberek tudásvágyának kielégítésére. Szememet nem vetem a magasba, sem a külföld felé, mert valójában csak az lelkesít, a mi lelkesítette régibb íróinkat, kik előljáró beszédjeikkel megmondották, hogy a nemzetnek akarnak használni s ezt a könyvben be is váltották ; én is erre törekedtem. Ez a törekvés hozta magával azt is, hogy az a munka, a melyet e könyvre fordítottam, nekem nem fáradság, hanem élvezet volt; csak