Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

II. A magyar halászat szerszámjárása és a magyar halászélet - A magyar halászélet

Sx Két egyforma szákba, mely szorosan egymás mellett s úgy van lefektetve, hogy hálórésze a vízbe ér, feje vagy hajtoványa és nyele pedig a bárka padolatján van,bedöntik és színlelik az egy fajhoz tartozó halat, péld. a csukát — csak úgy szemre, körülbelöl ; s mikor a két szák megtelt, akkor a két fisér hátat fordít feléje, a legény pedig előveszi bicskáját, s úgy tartja a két szák közt, hogy az egyik felé a kés éle, a másik felé a foka áll s odakérdez a fisérekhez :* « éle vagy foka r » A mint az egyik rámondja : «éle», a másik szó nélkül belé nyugszik a fokába. A magyarországi fisérek majdnem kivétel nélkül vállalkozó, jó módú emberek, kik az « üzletet* leginkább Apatinban tanulják meg, mely a fisérkedésnek úgyszólván egyeteme. Nagyon természetesen is, mert a Duna és Dráva összeölelkezése táján még fizet a halászat, a bérletek összege százezrekre rúg ; a halhasítás, sózás és szárítás, a halzsírfőzés nagyban járja s ellátja a Balkán félsziget szigorúan vallásos népét böjti eledellel. Az apatini telep már külsejénél fogva is érdekes. Magas terítő czölöpökön óriási hálók száradnak s úgyszólván bekerítik a hosszú, alacsony hasítószíneket ; a zsidóutczák egész tévesztőket alkotnak ; ezekhez járul a hajóépítés, hol mindig ácsolnak, kátrányoznak, mohóinak, mázolnak és festenek ; aziszkába egész halmokban hever; a színek közt csáklyák, szigonyok, tolórudak, nagy vágó283. ábra. A', rákkas, Sz. ivó szapoly, Cz. apró bárkák.