Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

II. A magyar halászat szerszámjárása és a magyar halászélet - A magyar halászélet

kedve — a levegőég legmerészebb szárnyas rablója, a szakálas saskeselyű kering. A fenyvet termő övben fölszáll a mogyorószajkó a fenyő legcsúcsára — mintha ülőhelye merészségével gúnyt kiáltana a fenyő tövén kaparászó « magyaro-tyukra» s az ágazat sűrűjében bujkáló hegyes-bóbitájú havasi czinegére. A hol a sziklafalazat a legmeredekebb, sőt áthajló, ott kúszik rajta félig nyitott szárnynyal a hajnalmadár — a szárnytakaró tollak piros színéről így nevezve ; finom, hosszú, könnyedén lefelé hajló csőrével az ősszikla minden repedését fürkészve, mindig fölfelé törekszik s tetőt érve, könnyedén lebegő kanyarodással a szikla alján terem, hogy a kúszást újra kezdhesse. A tisztáson serczeg-perczeg a havasi sáskavilág sokasága, közte a Pezotettix, mely a havasok legmagasabb csúcsain is otthon érzi magát. S ha a vihar rést tört az erdőségbe, a korhadó szálak mentén a verőfény rásüt a beri vipera karikába szedett, tarka testére. Az érintetlen rengetegben még máig is nesztelen, óvatos léptekkel jár a hiúz, czammog a « toportyán féreg• málnásról málnásra. — A művelődés elől futó dúvadak maradványai ezek : méltó társuk, a hatalmas bölény, utolsó erdélyi ivadéka is e tájakon számolt be bőrévei. Mikor nyárszakán az ég háborog, a förgeteg hirnöke, a köd kavarogva vonul csúcsról csúcsra, nyomában jár a terhes felhő, melynek méhéből villámra villám czikázik, dörgésre dörgés következik, kiszólítva a Csalhó, a Kelemenhavas távol viszhangját s mintegy nekidühödve, valahányszor a Taszópatak csodálatos kőmedre fölött vonul el E köves völgyben szerte hevernek a szarukő hatalmas tömbjei, melyekről visszapattan a legjobb aczély pőröly — oly kemények — s a melyek mintegy harczba vonják a villámot. A mikor az ég megzendül, a völgyből megfutamodik minden élőlény, a mely csak teheti: tudata, ösztöne hajtja, mert a villám a fekete köveken adja ki a mérgét. Erdély tűzhányó korszaka, mely a Hargita hegylánczát teremtette, itt, e tájon ostromolta utoljára a földkérgét s ez az ostrom oly hatalmas volt, hogy összevissza törte, szakította a már megülepedett hegységet. Igy készül az igazi vadregényes táj.