Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

II. A magyar halászat szerszámjárása és a magyar halászélet - A magyar halászélet

VIII. A PÖNDÖRÖS. Kit képpel. Sió mentén, Tiszán, Dunán, a Körösökön, Maroson, Szamoson, szóval minden valamire való magyar folyón végtől végig, száz meg száz halászember — de amolyan néhanapján kijáró szerencse-halász is — dobja azt a kerek, s az esőernyőre oly nagyon emlékeztető pöndörhálót partról a vizek mélyebb, lassú folyású helyeire, a hol a hal kevésbbé «jár», inkább veszteg áll, játszik, tekereg. Vidék szerint a hálónak különböző a neve. Szegeden régente «pöndörháló» volt; azt mondta a Tisza pöndöröse, hogy azért van ez, mert csak pöndörítve lehet elvetni. Más helyeken «pöndöly-», «pendely-», «péntőháló» a neve; erdélyi rokona pedig, mely azonban a Királyhágón át Biharba, jelesen a Berettyóra is átjött, a « rokolyaháló » nevet viseli; Baján « szoknyaháló* a neve. A pöndöly, pendely, péntő nyilván az asszonyi ruházat legelsejére czéloz, mert a háló, összeesve, hosszú ránczban lóg alá ; a rokolya a bokorrúgó felső szoknyától ered s ha e háló alakját és vetésének módját tartjuk szemünk előtt, rámondjuk, hogy ez a legjobb neve. Mikor a falu apraja, úgy vasárnaponként, kicsődül agyepre, hogy a verőfényen cziczázással, kifordítóval, farkas-bárány űzessél elmulassa a délutánt, s azon kezdve, hogy Egyetem begyetem tengertáncz, Hajdú sógor mit kívánsz ? Nem kivánok egyebet, Csak egy falat kenyeret ; Pk Pál, Szabó Pál Tücski-rücski innen Pál ! nagy lihegéssel, verítéktörülgetéssel végezi a játékot : olyankor mindég akad egy pár kis lány, a ki magának mulat, rendesen avval,