Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

I. Történeti rész - I. A halászat őskora

hogy az ember kétségbe nem vonható nyomaira csak a földkéreg alakulatainak legifjabb rétegzetein akadunk reá, a másik az, hogy e nyomoknak emberi voltára reáismerhetünk. De az e nyomokból kisebb-nagyobb biztossággal megalkotott korszakokat sem keletkezés, sem tartósság tekintetében számszerint kifejezhető időhöz nem köthetjük. A korszak szerint való osztályozást még más is nehezíti. Az ember értelmi fejlődése kisebb-nagyobb mértékben, de min­dig azoktól a viszonyoktól is függ, a melyek között él ; s ezek azokon a pontokon, a melyeket az ember elfoglal, különbözők. Világos dolog tehát, hogy az értelmi fejlődés, azokkal a nyomokkal együtt, a melyek tőle származnak, nem egyenletes s el kell fogadnunk azt, hogy a mióta az ember e földön van, egy és ugyanazon időben értelmi különbségek is voltak, a melyek ott hagyták nyomukat mindazon, a mi tőle ered. A mint ma áll szemünk előtt az ausztráliai néger egyszerű hajítófájá­val s kerekre nyitott szemmel bámul az Armstrong-ágyúra, mely mez­telen testére van szegezve : úgy, ha kisebb mértékben is, de megvolt ez az őskorban is. Ez már magában véve is nehezíti az osztályozást, mert szembe­állít avval a veszedelemmel, hogy az egy és ugyanazon korszakból származó fejlettebb és kezdetlegesebb tárgyat két különböző kor­szakba osztjuk. Ezt a veszedelmet lényegesen fokozza még az a körülmény, hogy az ember, a mióta e földön van, mindig mozgolódott; ama távol eső őskorban még inkább, mint bármikor is. Az értelmileg fejlettebb, sokszorosan oda került az alantosabb helyére és nyomaik összevegyültek. Az egyik megrabolta a másikat; cseréltek egymással: ez is vegyített. Egy és ugyanazon a ponton hosszú időközökben különböző ember­családok telepedtek le : a nyom egymásfölé és egymásközibe került. Ez mind szerfölött megnehezíti az osztályozást s így a kezdetnek és a fejlődés menetének biztos meghatározását is. S bizonyos határozottabb természetű dolgoknál, például a halá­szatnál, még azt is tapasztaljuk, hogy oly tárgyak, a melyeket bizo­HfcRMAN O. A magyar halászat. 5

Next

/
Thumbnails
Contents