Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

II. A magyar halászat szerszámjárása és a magyar halászélet - A magyar halászélet

májusban, a tok, viza és köcsöge augusztusban, a gadócza márcziusban és áprilisban ívik. HALFOGÁS, HALJÁRÁS, REGULA. Télen holdvilágos, csillagos, csikorgó hideg estén legtöbb menyhalat lehet hálóval, horoggal fogni. Jászot nyáron napkeltekor és délelőtt i i óra tájban. Harcsát pedig hajnalban és alkonyat táján lehet leginkább fogni. Márcziusban indul el a márna, ponty és a többi hal, kivéve a menyhalat, mely csak az övi hideg beköszönésével jár. Áradáskor legelőbb indul a baszárkeszeg, azután a gárda, a köcsöge. Apadáskor a jász, a ponty és a karikakeszeg. Tavaszkor áradással, nyáron apadással lehet legtöbb halat fogni. A buttyogatás májustól augusztusig, meleg éjszakákon járja, mert ekkor kapdos leginkább a harcsa. Az a halász, a ki hét közben ott hagyja a hálót, elveszti egész hetibérét, bármennyi tanyavetésnél lett légyen különben jelen. Csak pénteken szabad ott hagyni a gazdát. Ha a hálóállításnál valamely halász fattyasparát köt, vagy az ólmozásnál viczeütést tesz, minden hibáért egy itcze bort fizet. A hálóállítás, azaz a daraboknak összekötése közös munka s ilyenkor a halebéd is járja. A halászlé behozatalánál a szakács mondókája ím ez: Ez a kis halacska, Vizbcn szokott úszni ; Fog is erre osztán Az borocska csúszni. MESTERSZAVAK. Van egy állítás, mely bizonyos halászónépek szószegénységére vonatkozik s ez az, hogy az Északi-tenger szigethalásza mintegy háromszáz szóval éri be. Érzelmeiből, a természet tüneteiből, családi életéből, tűzhelyéből, foglalkozásából nem szókincs, hanem valóságos szónyomorúság telik, oly sivár, mint a part fövenye s az Északi-tenger egyhangú, ólmos köde. — — Csak meggondolni is nyomasztó érzet! A komáromi halász csak halat is negyvennyolezat szólít külön-