Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

I. Történeti rész - I. A halászat őskora

I. A HALÁSZAT ŐSKORA. E könyv élén álló, az emberről és a halról szóló fejezetnek iránya magában foglalja és kimondja, hogy a halászat az emberiségnek ősi foglalkozásai közé tartozik. Mindaz, a mi a reánk maradt nyomokból ősrégészeti tekintetben ismertetve van s a halászathoz tartozónak vehető, e foglalkozás ősiségéről tanúskodik. A közkeletű «ókor» és « őskor » között mindenekelőtt meg kell vonni a határt. A dolog természete szerint, a történelmi kutatás módszere tekintetéből, a következő beosztás ajánlkozik : 1. A tulajdonképeni őskor, mely még a földkéreg legifjabb alakulataival összefügg, — természetesen a mennyiben emberi nyomot mutat, — de sem felirattal, sem más, megfejthető jegygyei nem tájékoztat. 2. Az ókor, mely feliratokkal és megfejthető jegyekkel kisebbnagyobb mértékben tájékoztat; beleértve azt a kort is, melyet klaszszikusnak nevezünk, tehát a rómaiak és a görögök korát. 3. A barbárkor Európa tekintetében a népvándorlás kora, mely bár számos, de néma nyomot hagyott reánk. 4. A történelmi középkor és végre 5. Az újkor. Az természetes, hogy ezek a korok, helyesebben korszakok, egyenként is sokszorosan föloszthatók, ha arról van szó, hogy azoknak viszonyait, a maguk teljességében tárgyaljuk; de itt csak egy loglalkozasi ág, a halászat történeti vázlata forog szóban, avval az irányzattal, hogy a letűnt korszakok jelenségei viszonyba hozassanak azokkal, a melyeket egy adott nemzet, t. i. a magyarság halászata nyújt.