Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

II. A magyar halászat szerszámjárása és a magyar halászélet - A magyar halászélet

tartja a halat s mikor észreveszi, hogy a riasztásnak ideje elérkezett, letérdel s a csomóba fogott ruhával verdesi a földet ; ez azt jelenti, hogv az evezőkkel dörömbölni kell, hogy a hal a hajó felé álló két istáp közt ki ne osonjon. Az utolsó jel az, hogy a mikor a két istáp összeér, tehát a fogás biztosítva van, a hegyenjáró a subára hajtja a fejét; ez azt jelenti; « Megvan. »> A víz színén most burványt vet a bekerített garda ezernyi ezre ; a legfelsőbbek átvetik magukat a háló fölén ; a mélységben levő haloszlop szétriad s ezekből jut a többi bokornak is, mely a hegyenjáró jeleit magára magvarázta ugyan ; de nem jó helyen kerített. Ez egy rendes « látott hal » fogásának a menete. De van annak változata, sőt néha gonosz vége is. Ha a halak tömege messze jár a legjobb irányban levő hajótól — messze befelé a Balatonban, akkor a hegyen járó futásnak ered a hegyről lefelé, tehát a tó irányában, mire a hajók erős evezőcsapással iramodnak ki a viz síkjára. Ha nagyon befelé találtak evezni, akkor a hegyenjáró hegynek iramodik s a hajók partfelé sietnek. Ha a hegyen járó azt akarja, hogy csak keveset tartsanak a part leié, akkor leguggol s kezeire is támaszkodva, farával verdesi a földet ; ha befelé, ekkor nagy complimente! vág. Az előbbiek és ezek a « becsületes jegyek » ; de van csalóka jegy is, mikor t. i. a hegyenjáró összebeszél valamely bokorral s megegyezik bizonyos mellékjegyekben, leginkább a következőkben, péld. : «Balra» jelt ád, hamisan, nyomban utána a jobb kéz hüvelykujjával megböki az oldalát; a szokásos «balra» jellel tehát eltereli a többit, a mellék vagy hamis jellel igazítja a jó irányba azokat, a kikkel összebeszélt; néha a lábát térdben meghajtva, a fara felé rúg. De a turpisság rendesen hamar kisül, mert legalább is hatvan ember szeme őrködik a « böcsü létre » s a mire kisült, a hegyen járónak gonosz a napja, s az összebeszélt ős bokoré sem valami ünnep. Ilyenkor fel van függesztve az articulus; statárium áll össze ; káromkodás a szóbelisége, az itéletmondás és a végrehajtás pedig teljesen a «Tzibék» ágasfájára van bizva.