Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)
II. A magyar halászat szerszámjárása és a magyar halászélet - A magyar halászélet
S e fölséges víz mélyében is más ilyenkor az élet. A Balaton heringhala, a garda, az ezüstösök között a legragyogóbb s alak szerint a legföltünőbb — alakjáról a Tisza kardkeszege, a Bodrogköz kaszakeszege — óriási seregekbe verődik s valami titokzatos nyüzsgést, vándorlást végez ; épen mint az oczeán heringje. E haltömegek ekkor oszlopszerűen töltik be a víz egész mélységét, a fenéktől a színig; néha annyira, hogy a legfelsőbb réteg viczkándozásától burványt vet a tó színe. Természetes, hogv a merre ez a haltömeg mozog, megváltozik tőle a víz színe, csillogása is; az a pont, a hol a halsereg van, sötét, sajátságosan biborbarnás színt öltve, kivált csöndes időben s magasabb helyről, már messziről látható. Ez időtájban Tihany hét halászbokra sajátságos életét él. Hajói fölszedett, kivetésre kész öregszerszámmal minden perczben indulhatnak. Az evezők tolla a víz fölött, a külső csapó a hajóban kézügyben, a belső csapó a hajó peremén nyugszik ; a macska kötele gondosan karikába van fejve; mellette a kóta, egy jókora gyékénynyaláb. Minden bokor hajója mellett tanyáz; csöndes pipaszó mellett vesztegelve, várja a jó szerencse hírét, vele az indulás perczét. Aggodalma semmi sincsen, mert hiszen minden bokor kiállította őrszemét, a melynek az a föladata, hogy a hegyenjárókcd lessé. A hegyenjáró hajnalhasadtával fölhúzta nagy csizmáját, foltos ködmönét ; nyakába akasztotta megviselt subáját, fülére húzta kucsmáját s meghágta a tekintők egyikét. A csúcson megállapodott s hatalmas botjára támaszkodva, ráveté szemét a tó tükrére; bozontos szemöldökét összerántva, nincs az a sólyommadár, a mely élesebben s apróbbra vizsgálná sólyomszemével a tarlót, mint vizsgálja az ő valóságos sólyomszemével a vizeket a hegyenjáró : lesi a sötét foltnak a megjelenését. A hét halászbokor hét hegyenjárót állít ki, mert hét csúcs a haltekintő; a nyolezadik csúcsot hol az egyik, hol a másik hegyenjáró hágja meg — úgy változatosság kedvéért. A csúcsok ím ezek :
