Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

II. A magyar halászat szerszámjárása és a magyar halászélet - A magyar halászélet

A tihanyinál vakmerőbb halászt már képzelni sem lehet. A melyik még bödönt használ, evvel az ingó-bingó semmivel is merészen ereszkedik a háborgó vízre ; ráveti járóművére a habütőt, a halászartikulus harmadik pontja szerint elmondja: «Uram Jézus légy velünk, ments meg minden veszedelemtül » s egv lökéssel ott tánczol hab tarajon, habvölgyében, követve a puritán harczos hires elvét, ki bizott az istenben, de szárazon is tartotta puskaporát; azonképen a tihanyi halász is bízik Jézusban és kérges kezével erősen szorítja az evező fogóvégét. De bármi erősen szorítsa is azt az evezőt, bizonyos, hogy a Balaton haragos tündére, mely a nép hite szerint évenként legalább egy emberáldozatot követel, igen gyakran épen tihanyi halászembert szemel ki magának. Annyi bizonyos, hogy Tihany halászélete mindenképen a legérdekesebbek közé tartozik. Messze földre szóló páratlan sajátságát a következő szakasz tárgyalja.