Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

II. A magyar halászat szerszámjárása és a magyar halászélet - I. Hígvizen való halászat

Az egyik szerszám a kusjakecje, a másik a hoss-úkecje. A kuszakeczéről, mint a mely bizonyos ősrégészeti jelentőséggel is bir, már a magyar népies halászat ősi elemeiről irott szakaszban volt szó, s onnan tudjuk, hogy hálórésze háromsoros, t. i. két öregszemű tükörháló közé egy finom háló van foglalva. Így tehát a hal ebben is úgy akad meg. mint a hogyan ezt a kecsegehálóról szóló két rajz, kivált pedig a 167. ábra világosan magyarázza. Tudjuk azt is, hogy a kuszakecze ina hosszú, a bónéfáról félkörben lecsüngő, súlyozása pedig 7 vagy 9 lószárcsont, felváltva ólomkarikával. V 212. ábra. Hosszúkcrze. Az ín lazaságának, úgy a sajátságos súlyozásának is nevezetes jelentősége van. A kuszakecze ugyanis fenéken iáró s;ers;ám

7 a víz feneke pedig sokféleképen gödrös lévén, természetes, hogy a lószárcsontos, hosszú ín igen jól alkalmazkodik a fenékhez, gödreihez, s igy az utóbbiakból a halat kizavarja s a keczének szökteti, a hol azután rajtaveszt. A kuszakecze kivált Csongrád, Szeged és Szentes körül dívik, a hol sok olyan halász akad, a kinek ez a főszerszáma; de általában is el van terjedve ott. a hol törzsökös magyarság halászsza a folyókat. Legközelebbi rokona a hoss;úkec?e (212. ábrái, mely Csongrád körül a kuszakeczével együtt fordul elő, de már Körös-Tarcsán, továbbá a Krasznán csak egyedül dívik.