Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

II. A magyar halászat szerszámjárása és a magyar halászélet - I. Hígvizen való halászat

járómű messzire megyén, mert mindig hazaleié halásznak, t. i. messze kezdik a térítőtől, hogy reggel, halászva, közel érjék az otthont. Mikor már a kiszemelt pontra értek, pihenés nélkül hozzálátnak a kerítéshez. E végre a dereglye beveszi az egyik húzókötelet, a laptár a magáét a felülfekvő apacs keresztköteléhez köti s ezt az apacsot a dereglye beveti a vízbe, a laptár tartja. Ekkor a dereglye evedzősei bevágnak a vízbe, a párások és inasok kihányják a hálói s a kormányos tágas félkörbe vezeti a járóművet. E kihányás alatt a laptár helyt marad. Mikor a háló elfogyott, a dereglye még egy darabig ereszti a húzókötelet s a kormán vos odakiált a laptár felé : Hú : Erre dereglye és laptár egymás felé igyekeznek, úgy, hogy a gyalom mindinkább félkör alakba jut; kellő pontra érve, a dereglye kiveti a macskát s így a vizén megköti a hajót. Mikor a két hajó összeért, a laptárt oda kötik a dereglyéhez s legénysége beszáll az utóbbiba. Ekkor a hálótól úgy joo méternyire vannak, mert ennyi a húzókötelek hossza. Ekkor a húzóköteleket a dereglye csigájára vetik, s a csigát forgatni kezdik. Minthogy pedig a dereglyét a macska tartja, a csiga minden forgása közelebb hozza a hálót, s összébb is. Mikor a két apacs a dereglyét elérte, akkor a háló teljesen kört alkot, melynek kerülékében a hal fogva van. Ekkor felhúzzák a két apacsot a dereglye hálópadjára s kezdik a hálót kiszedni, gondosan ügyelve, hogy a két szárny egvformán jöjjön ki, mert ettől függ. hogy a hal, megérezvén a veszedelmet, a káta felé tartson s beleszoruljon. A kihúzás egyenletességét a magyar-velenczei gyalmon a lógók

r Keszthelyen a felepóták, Tihanyban a tú-sérko teszik lehetővé, a melvek a gralom szárnyának bizonyos részét, felét, harmadát mutatják. Az egyik szárnyat szedő párás mindig is kiáltja: Első lógói felepóta! vagy illetőleg túzsér! Es ha a második szárnynyal még nem jutottak a megfelelő jegyig, akkor •ött^evárják*, azaz nem szedik tovább azt a szárnyat, a melynek jele már kijött s várnak, míg a