Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

Bevezető

Kétségtelen, hogy ezt a nevet a magyar halász nem ismeri, és — nem tekintve fülsértő voltát — már fölöslegességénéi fogva sem veszi be, mert ezt a halat a következő neveken ismeri: kardoshal, kardkeszeg, kardahal, karda, garda, gardakeszeg, gargya, gyargya, gorda, korda, gallakeszeg, lánakeszeg, kaszakeszeg, szabóhal, balatoni hering, görbe paducz. Mi tűnik ki e sorozatból? Tudnunk kell, hogy e hal nyúlánk, hasafele végig éles s az egész alak könnyedén görbe kardpengére emlékeztet. A magyarázat önként kínálkozik: a népet az egész alak, a has éles volta vezette a név megalkotásában, innen a kardkeszeg és kopásai, innen a kaszakeszeg, a szabóhal ; a hal soványsága teremtette a heringet, görbülése a görbe paduczot, mert egyébként paduczszerű : tehát a népnyelv a hasonlatot követi s így alkot is. Ebből pedig az is következik, hogy a nép eljárása megfelel annak a szabálynak, a melyet a tudományos természethistória atyja, LINNÉ, felállított, kimondván, hogy a tárgyaknak elnevezése valamely tulajdonságra alapítandó, a minek a mondott hal tudományos neve meg is felel, t. i. Pclccus, a görög 7iékêxvç

s fejsze, tehát a hasfél élére czélozva ; cultraius a latin culter, kés, az alakra czélozva. A második példa im ez. A legújabb halászati irodalom a hal úszószárnyait «pará»-nak mondja, mely szóval a halász azokat az úszó fácskákat nevezi, a melyek a kerítőháló fölét a víz színén úszva tartják. Ez a para azonos a pallóval, tehát átjáróval, hasonlat utján azért, mert a fácskák akkor, a mikor a háló a vizet átfogja, a palló képét nyújtják ; bizonyítja ezt e fácskáknak számos neve: palló, pallóka, pala, palla, pálha, para, póta, pluta. A párát tehát már ennélfogva sem lehet a hal úszószárnyára alkalmazni ; legkevésbbé pedig azért, mert a halat nem az úszószárny tartja úszva — a hálóföle értelmében — hanem a fajsúlya: úszószárnya rendeltetése szerint szakasztott az, a mi a madár röpülő szárnya: mind a kettő a helyváltoztatás eszköze, működése, szerkezete szerint csavar természetű, tehát egy elvre vezethető vissza. Ennek tehát szárnynak kell maradnia s a magyar halászember s általában a magyarember szabatosan oldja meg feladatát, a midőn mondja: « madárnak, bogárnak röpülő szárnya, a szélmalomnak hajtó szárnya, a halnak úszó szárnya vagyon ».