Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

II. A magyar halászat szerszámjárása és a magyar halászélet - A magyar halászat szerszámjárása

mindig biztos mértéke a nép megfigyelő tehetségének, szelleme élénkségének. A magyar halászember, ha mással nem, úgy már a haltest úszószerkezetének pontos megkülönböztetésével érdemli ki az elismerés szavát. A mit a szobatudákosság nem bírt helyesen elnevezni, avval a halászember játszva boldogul, mert sohasem lesz hűtlenné édes anyanyelve szelleméhez. Bámulatosan finom tapintattal keresi, találja és alkalmazza azt, a mit "analógiának» nevezünk. Szerinte van a halnak: sörénye, kormánysörénye, kormánya, hónaljszárnya, hasaszárnya; — sa midőn ezeket így nevezi el. nemcsak hasonlatát, hanem okát is tudja adni. Mindenekelőtt megkülönbözteti azt, a mi az irányt tartja — sörény, kormánysörény, — attól, a mi az irányt adja — kormány; — s mind a kettőt megkülönbözteti attól, a mi a tovamozgást jó részben intézi, t. i. : a hónalj- és hasaszárnyátóh* Egészen tudatosan jár el, mondván, hogy a hal szárnva csak úgy jár a vízben, mint a madáré a levegőben; a miben tökéletesen igaza van, még akkor is, ha a szerkezetet és kihatását tudományos alapról tekintjük. A sörény analógiáéi azonképen pontos; mert ezt az állatoknál mindig az állatok gerincze irányában — akár felül, akár alul véve — tudjuk s leginkább akkor mondjuk annak, a mikor egysoros, vagy ehhez közel járó. A tudománynak itt csak egy feladata van, t. i. a fogalom megkötése, a mi ismét a halászember csapásán lehetséges, mondván : halsörény, mely azután nem a lósörény, sem sárkány, sem oroszlány sörénye; azonképpen a halszárny is. Lássuk már most a halról való ismeret alkalmazását is; még pedig azok szerint a csoportok szerint, a melyekre a szerszámot és járását felosztottuk. A rekesztő halászat a halnak iránytartó tulajdonságára számít, t. i. arra, hogy bizonyos iránvban elindulva, csak akkor változtatja azt, ha le nem győzhető akadályra talált s erről meg is győződött. A hal, orrával végig tapogatva az akadályon, átjárót vagy átbúvót keres. * BUGÁT utódai előbb az «úszony»-ra vetették magukat, szólván : hátúszony, mellúszony, hasúszony, alfelúszony, larkúszony ; később maguk is megijedtek s ráadták magukat a legszerencsétlenebb analógiára, t. i. a «para» szóra. L. a könyv történetében.