Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

I. Történeti rész - IV. Ősrégészeti és néprajzi vonatkozású magyar halászszerszámok

A CSIKASZ SZERSZÁMJA. 20> fogva ide igtatjuk még azt az arany lélekvesztőt, kissé bús arczú halászával egvütt, mely azon a szilágy-somlyói arany lánczon ékeskedik s 90. ábra. Arany lélekvesztő a sziligysomlyúi aranvl.inczról. a melynek bizonyos rokonságát a Körös és Berettyó mai laposfarú lélekvesztőjével tagadni alig lehet. -. A CSIKASZ SZERSZÁMJA. E könyv második része magában foglalja a halászati képek sorozatát is. Nagyon természetes, hogy ott a csikasz teljes joggal helyet kért magának, s azt meg is kapta. Ott azonban a csikaszt egész valója szerint méltatjuk, holott ez a szakasz annak szerszámját kéri elő, hogy az őskorral egybevethesse ; tehát lássuk. A csikasz a szó vak) értelmében «ezer veszedelem » között űzi furfangos mesterségét. Ingó lápokon halad tova, melyek alatt « feneketlen » a mélység; a hol nincsen ingó-láp, ott feneketlen sarak, gödrök állanak útjába, a melyek az időjáráshoz képest folyton változnak. Ez és számtalan más veszedelem úgy hozza magával, hogy a csikasz minden egyes lépése ki van számítva. A vakbogár csápjával tapogatva halad tova, a csikasz csápja a lápibot. a melylyel majd mindjárt megismerkedünk. De vannak kiválóan alkalmatos helyek, a vészek, a hol a esik mindig ellehet, a hol tehát mindig érdemes csikászni s a hova természetesen gyakran kell eljárni. Ilyen helyeken a csikasz kikészíti útját, hogy bátran járhasson : ez az út a lábó s lényege szerint czölöp-építmény. Erős karvastagságú husángokból karót csinál, a vész irányában két sorban leveri s a közét gizgazzal. náddal, gyeppel, zsombék-