Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

I. Történeti rész - II. A magyar halászat múltja

A vallás egységes volta úgy hozta magával, hogy a hal, mint böjti eledel fontosságot nyert a legszegényebb jobbágy asztalán épen úgy, mint a monostor refektoriumában, a főúr, sőt a király lakomáin is. És maga az alkalom ! A hullámzó Balaton fogasa, a szőke Tisza sőrege, a kéklő Dunán fölvonúló óriási viza, a Tóság és mocsárvilág csuka-hada, ponty-serege már azért is, hogy megvolt, gazdasági értéket adott a halnak. A hal a világ legnagyobb hatalmát, a gyomrot, érdekelte ; ez pedig az értékre nézve hamar tisztában volt: megkülönböztette a jót a rossztól, az ízletest a kevésbbé ízletestől, a szálkást a nemszálkástól ; ezen a soron a sültet a főttől és sorban a készítés módjait. Mindez pedig szükségképen szavakat teremtett, a melyeket a magyar nyelvkincs érdekében biztosítani kell. Legrégibb irott, rendszeres szakácskönyvünk — eddigi ismereteink szerint — a BETHLEN GÁBOR erdélyi fejedelemé volt; de ez lappang vagy elveszett. De BETHLEN GÁBOR fejedelem korában számos főúr fényes háztartást vitt, udvart tartott s a főszakácskönyvnek akadtak másolói, kivonatkészítői ; s az is bizonyos, hogy legrégibb nyomtatott szakácskönyveink innen szedték az anyagot, mert az étkek megnevezése, a készítés módjai azonosak. Ám lássuk. * GALGÓCZI ISTVÁN az első forrás. Kéziratban maradt könyve, elején csonka ugyan ; de a bevezető rész második szakasza megvan s czíme im ez: « Második res~e a% Szakácsi tudomannak », valószínű tehát, hogy főezíme is « Szakácsi tudoman» volt. Az ételek készítése módjára vonatkozó rész teljes ; úgy az Indexnek is csak kis része hiányzik ; de a mi a halra vonatkozik, az úgy a szövegben valamint az Indexben is teljes. Helyesírás dolgában GALGÓCZI uram ingadozott. Oly változatok mint Czuka, Cziuka, Csuka, Harczia, Harcza, Teoreott és Teöret, Melegen és Méléçén, Swllott és Sullo, Söllő — untalan lábatlankodnak ; de azt, a ki a nép halásznyelvét valamennyire birja, nem tévesztik meg.