Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

I. Történeti rész - II. A magyar halászat múltja

A RÉGI HALASTÓ-GAZDASÁG. A magyar halászat történeti vázlatának, úgy a mint azt eddig kilejtettük, nagy és szerves hiányai vannak, melyek a további fejtegetések során csak kis részben pótolhatók. Nem találkozunk a szerszámoknak egész sorozatával, különösen pedig a mesterséges halastavak kezelésével a meghalászás és benépesítés tekintetében. Erre nézve a NÁDASDI-és RÁKÓczi-féle adatok egyedül állanak; de nem elégségesek. Csak a teljes el hanyatlás korszakából van egy utasítás, mely sok badarság között okos dolgot is mond. Okos benne az, hogy a halastóra rátartós, a halnak ivás idején való megkimélését megokolja, az ivadék számára külön tavakat ajánl, a téli lékezésre tekintettel van. Az nyilvánvaló, hogy ez az utasítás német forrásból ered, a mi abból tűnik ki, hogy az angolnát is tárgyalja, a mely pedig a magyarság halászó helyein csak elvétve, mint nagy ritkaság fordul elő, lévén ő az Északi-tenger szülötte s így a Duna-Tisza folyóerezetében idegen. A forrás im ez: «Catendarium œconomicum perpetuum,» mely magyar nyelven látott napvilágot Kassán 1720-ban, később Győrött 17; }-ban. E két kiadásban a halastóra vonatkozó regulák kiegészítik egymást s lényeg szerint a következők : Januarius. Bódog asszony hava. Ha újév napján a nap tisztán és világosan fényeskedik, az esztendő hallal bővelkedik. Ebben és az jövendő hónapban az halastókban, a kiken víz nem foly által, ha béfagytanak mindennap lekenek, hogy meg ne fúllyanak az halak benne. Februarius. Böjt elő hava. Halastókat halakkal megrakni utolsó fertályon. Az Csukák Szt. Mátyás nap táján júvnak. Máre-ius. Bojt más hava. A halastókbúi az apró halakat kifogni, és máshová tenni, hogy nőjjenek, első fertállyán az holdnak, avagy hold tölte előtt. Húsvéttól fogva Szt. Jakab napig mindenféle hal ívik, azért ez idő alatt nem kellene öreghálókkal halászni, hanem a nagy vizekben, a hol