Kvassay Jenő: Mezőgazdasági vízműtan (Budapest, 1882)

II. Geológiai előismeretek

tart; azonban az ekkor képződött, elmállott anyagok részben újra egyesültek és képezik az üledékes kőzeteket, részben pedig a legmélyebb rétegeket, az egykori tavak, tengerek fenekét segítették lassankint feltölteni. A hegyláncolatok kiemelkedése következtében mindenütt többékevésbbé elzárt medencék képződtek, melyek eltüntetésén — valamint kezdettől fogva, úgy jelenleg is — kétféle úton törekednek a folyóvizek, először az által, hogy a szomszédos magaslatokról nagymennyiségű hordalékot visznek bele, másodszor, hogy a tó kifolyásánál a víz mind mélyebbre és mélyebbre ágyazza magát, vájja medrét, miáltal annak magassága is folyvást csökken. A svájci és olaszországi alpesi tavak idővel éppen úgy kitöltetnek, a mint feltöltötték a Duna és mellékfolyói az egykori mare pannonieumot, melynek fenekére 1000 méternyi mélységben sem jutottak, a pesti városligeti artézi kút fúrásánál. A diluvium nem egyszerre uralkodott valamennyi medencében, sőt ellenkezőleg igen különböző korszakba esik az egyes medencék feltöltése és kifolyásuknak beágyazása. Az ilynemű tavak kitöltésénél szükségképpen azon folyamat állott be, hogy a nagyobb, súlyosabb tömegek a tó partjain, szélein rakódtak le, míg a finomabb homok és iszap tovább vitettek, vagyis a tó közepe felé mind kötöttebb és kötöttebb természetű földrétegek fordulnak elő. Ezen elhelyezkedésnek következménye, hogy a szomszédos, magasabb és átbocsátóbb dombozatokon a csapadékmennyiség nagy része beszüremkezik és a völgy mélye felé törekedvén, más, át nem bocsátó rétegek közé kerül s ott nem ritkán nagy nyomás alatt áll. Alföldünkön ilynemű képződések nagy számmal fordulnak elő, így Kún-Sz.-Miklós határában valóságos ugró kutakra bukkanhatni tavaszi időben, midőn az alsó rétegek telítve vannak vízzel. Belgrand igen érdekesen festi, hogy abban a korszakban, midőn Franciaországot a barlangi medvék, a mammuth^ az iram és egyéb mai napság kiveszett nagy állatok lakták, a mikor az ember még nem tudta kovaszerszámait kicsiszolni, — vagyis a negyedik korszakban — a Szajna medencéje nagyjában egészen hasonlított annak jelenlegi állapotához, csakhogy a vízfolyások, melyek azt keresztül szelték és a melyek a jelenlegi folyók helyét foglalták el, hasonlíthatatlanul nagyobbak voltak; a Szajna Parisnál 1 egész 2 kilométer széles mederben hömpölygött. A vízfolyások ezen őskori hordalékában ugyanazon nyomait találjuk az első emberek munkájának, fegyvereinek és csiszolatban kovaszerszámainak, nemkülönben a jelenleg kiveszett állatoknak, mint némely barlangokban.