Birly István: Csolnak-ut Rotterdamtól-Pestig (Budapest, 1863)

SZÍVES FOGADTATÁS

távolságra, és itt horgonyán szabadon hagytuk. Uj barátunk pocigyászunkat cselédeivel utánunk vitetve, maga elvezetett a helység legjobb fogadójába, hol elbúcsúzva engedelmet kért munkája bevégzése után ismét egy kis beszélgetésre eljöhetni, mit igen örömest elfogadtunk, magunk pedig vacsorát rendelve, vissza siettünk a folyóhoz és annak most tükör simaságú habjaiban igen kedves fürdőt vettünk, megtekintve egyúttal az érdekes nagyszerű vízimunkákat. Estvénket igen kellemetesen töltöttük; mind fogadósunk, mind az emiitett barátságos gyártulajdonos igen értelmes és müveit olasz nemzetiségű férfiak voltak; a fogadós harmincz év óta telepedett le ott, a gyárosnak már apja jött az országba; nagy érdekkel hallgatták, mind utunk elbeszélését, mind rövid vázlatát hazai viszonyainknak, melyekről csak oly kevés fogalmuk volt, mint a külföldiek legnagyobb részének; ők is igen érdekes adatokkal szolgáltak a vidék kereskedelme és ipara felett, sőt a gyáros igen szép és nagyszerű gazdasággal is birván, a helybeli gazdászatot is remekül magyarázta. Sajnálattal vettük észre, hogy éjfélre jár az idő, és hogy igy nyugalomról kell gondoskodnunk, mert reggel jókor voltunk mindig kénytelenek indúlni, részint a hőség miatt, részint pedig, mert hosszú statiokat tettünk, hogy utunkat a nyár vége előtt befejezhessük. Alig hajnallott még mikor másnap Ellidához értünk, de már ott várt a derék gyáros, hogy még eg}

7szer kezet szoríthasson velünk, és kiviile még számos lakos sereglett volt össze, kiknek szerencsekivánata közt fogtunk újra evezőinkhez. Mintegy félórányit haladhattunk békés vizén, midőn nagyszerű kösarkantyúkat láttunk újra előttünk, ki akarván ezeknek térni, áthajtottunk a túlsó part felé, de nagy nehezen keresztül evezve a rohanó folyamon, kellemetlen meglepetésünkre itt hasonló ellenségre találtunk, sok munkába került ezen a szoroson átvergődni annál inkább, hogy a kősarkantyúk felett egy a vízmentivel egyirányos hosszú kötöltés volt épitve, mely a partnak egy feljebb kiálló részétől az első sarkantyúig vezetve, a víznek valóban ijesztő sebességet adott; úgy kifulladtunk az óránál tovább tartó munkába, hogy árnyékos helyen kikötve egy félórát pihenni kénytelenitettünk, hol is holmi magunkal hozott élelmiszerekkel röviden falatoztunk. További utunk Cölnig minden akadály nélkül folyt, csak midőn már a világhírű „Dom"-ot megpillantottuk, egy nagy kanyarulatot átmetszeni akarván, zátony megé, zsák-utczába hajtottunk, úgy hogy jó darabra visszamenni kénytelenittetvén mintegy félórányi munkát veszítettünk. Dél tájban Cöln városához értünk, de mielőtt kiköthetnénk egy kellemetlen munka volt még előttünk, t, i. a szűk és alacsony hajóhíd alatti átjárás sebes víz 5*