Birly István: Csolnak-ut Rotterdamtól-Pestig (Budapest, 1863)

ÜNNEPÉLYES BEVONULÁS

21 is— maiba merül." Nem akarván elismerni az egész népség előtt, bog)- semmit sem értett beszédemből, bölcs megelégedéssel visszavonult, mi pedig folytattuk szokott munkánkat a hajó kikötése és kirakodása körül. Előlegesen tudomást szerezvén a legjobb fogadó cziméről, ezt hangosan mondtuk el azon jelek által kifejezett felszólítással, vezetne valaki oda, mire csakhamar előállott egy óriási férfi, meglehetős angol nyelven jelentve, hogy ö az említett fogadó szolgája. Reá bízva tehát podgyászunkat, mint valami római triumphator vonultunk be a városba; elöl a hírt tudató futárok, körülöttünk azok, kiknek polgári állásuk elsőséget adott a menetben, utánunk két kerekű szekeren podgyászunk, hajós-szereink, zászlóink, mint mindannyi „spolia opima" és nyomban végtelen néptömeg. Az ablakok és ajtó-küszöbök tele kíváncsi fejekkel, és mind efelett anyáik, vagy dajkáik által magasra fölemelt gyermekek. Mindenki csodált, anélkül, hogy tudta volna mit, azért mert a másik csodált, míg nekünk legnagyobb erőlködésünkbe került, komolyságunkat. megtartani. Fogadónk csinos és kényelmes volt, és az nap tovább menni nem szándékozván, elindulásunk óta először váltottuk fel hajós-öltönyünket polgári ruhával; meglehetős jó „table d'hőte" után incognito bejártuk a várost, melynek szép nagy templomai, számos régi nagyszerű házai, tágas sétányai és különösen remek városháza, mult jobb időről tesznek tanúságot, azon időről t. i. mikor nem levén még a Rajnán gőzhajózás, a Németországból és Németországon átjövő áruk kisebb hajókon hozattak ide és innét nagyobb, tengeren is használható hajókon vitettek tovább a hollandi, belgiai, és angol kikötőkbe. A gőzhajózás sebesen és egyenesen szállítván a folyó minden részeiről az árukat a tengeri kikötőkbe, elölte ezen köz-kereskedést, és a város mindinkább elszegényedik, kikötője és tárházai üresen állanak, míg a tehetősebb kereskedők oda költözködtek, hol üzletüket haszonnal folytathatják; de mindemellett megmaradt a városnak igen víg társas szelleme, miről a számos cásino és egylet tesz tanúbizonyságot; egyike ezen egyleteknek „Concordia" név alatt gyönyörű épületben létezik, emelt helyen a folyó partján, a tágas térségen messze elterjedő kilátással, mire kíváncsiak voltunk leginkább jövendő utunk kiszemlélése miatt. Megkísértettük tehát szerencsénket ezen irigylett „terrasse"-ra jutni. Bátran bementünk az épületet környező kertbe, megszemléltük az alsó termeket, olvasó-és társalgó-szobákat háborítatlan, és végre megmásztunk egy csiga-alakú lépcsőt, mely vágyaink helyére vezetett. De már itt meghiúsultak szép reményeink, mert a paradicsomot őrző angyalként ott állt egy pinczér, tüzes kard helyett servétát tartván kezében és minden rábeszélésünkre tiszteletteljes de komoly