Birly István: Csolnak-ut Rotterdamtól-Pestig (Budapest, 1863)

AKARATLAN SÉTAHAJÓZÁS

-^i 18 Phozzá fogtunk ismét evezőinkhez, és a vesztett idő daczára, ínég napnyugta előtt Druiden helységbe érkeztünk, mit Thielben, mint legalkalmasabb éjjeli állomást ajánlottak nekünk. Itt hajónkat biztos helyre kikötve, azt egy öreg révész gondviselésére biztuk, ki is a szerszámot eltakarította közel fekvő lakába, azután pedig mint mindig nagy tömegtől kisérve, a mintegy tiz percznyi távolságban fekvő korcsma felé indultunk; ajtaján két bámuló nőre akadtunk, kiknek jelekkel tudtukra adván ott maradási szándékunkat, a közös terembe léptünk, mig ők a házi gazdát szólították elé. Lassú méltósággal lépett ez be hozzánk, tetőtől talpig komolyan végig nézett, és aztán vastag fejét elégedetlenül csóválván kijelentette, hogy nem ád nekünk lakást. R. már is kézbe fogta plaidjét, másutt keresendő szerencsét, de énnekem nagyon megtetszett volt a fogadó, és a felett, „kitudja" — mondám — „hogy van-e más korcsma, és befogadnak-e másban, ha az egyikből kiüzetjük magunkat." Maradásra szólitván tehát az elősorolt okoknál fogva társamat egv, gvalogutaimban többször használt modorhoz folyamodtam, keményen megszidtam t. i. a korcsmárost szemtelenségeért, és haragosan megparancsoltain az embereknek, hogy a legjobb szobába vigyék holminkat, míg a bámuló korcsmárosnénak rendeleteket adtunk, a kitelhető legjobb vacsora érdekében; a gazda megzavarodva elnémúlt, és békén nézte, hogv viszik fel podgvászunkat egy valóban csinos szobába, melyet maga a korcsmárosné nyitott, kinek ismételtük rendeleteinket a vacsorát illetőleg. Mikor félóra múlva, hamar megmosakodva és öltönyünket rendbe szedve, szobánkból az étterembe lejöttünk, a korcsmáros már felvette volt vasárnapi kabátját és sapkával kézben fogadott, a korcsmárosné pedig olv dús és ízletes vacsorát készített, minőt azóta, bár mennyi elsőrangú fogadóba szállottunk, nem igen volt alkalmunk találni. E különös magaviseletet a hollandi ember jelleme fejti meg; ő tudnillik természettől gyanakodó és bizalmatlan lévén, egy ismeretlen idegen alak, főkép oly helyen, hol utast nem szoktak látni, eleinte visszatetszik neki, fél, hogy valami kóborló gyanús egyén akar hozzá betolakodni, de aztán, ha hibáját átlátta, a legőszintébb vendégszeretettel fogadja az embert. Sehol olyan jól és olcsón nem éltünk, és sehol szívesebben nem bántak velünk, mint Hollandiában. Ez esetben is a korcsmárosné egész vacsora ideje alatt megettünk állott és szüntelen tudakolta, hogv ízlik egyik vagv másik étel, ínyünk szerint van-e készítve, nem kivánjuk-e máskép, és örömtől sugárzott kövér arcza, midőn már megtanult néhány hollandi szóval megelégedésünket, sőt dicséretünket