Andrássy György – Széchenyi István: G. Andrássy György és G. Széchenyi Istvánnak a Budapesti Hid-Egyesülethez irányzott jelentése midőn külföldrül visszatérnek (Pozsony, 1883)
13 adandó feleletük velejét, mint lia csak ugy beszéd közt kérdezgettük volna őket; de legfőkép azon okbnl, mert illy hivatalszinü irott vélemény-adás nekünk legitimatióul, azoknak pedig, kik olvassák, tán megnyugtatásul szolgáland , — 's ugyan is : sokan állításinkon kételkedhetnének , azt gyanítván "tul ragadt minket a' hidegvérű 's józan ítéleten a^ tenni 's cselekedni vágy" ; ellenben pedig semmi nem bátoríthatja a' józan de járatlan embert valami tárgy iránt annyira, mint olly mestereknek meggondolt 's figyelemmel tett vélemény-adása, kik nem praxis előtt de praxis után szólnak's cselekesznek, 's valóban erősben félnek nevük *s hiriik csorbulásaiul, mintsem hogy ollyast állítnának, mellynek tökéletesen 's mesterül megfelelni képesek nem volnának. Legyen szabad ennek következésében most legelsőben is azon kérdéseknek angolbul fordítását itt előadnunk, mellyeket mi Tierney Clarkhoz Írásban tevénkj's egyszersmind az ő feleletinek magyar nyelvre tételét is. G r óf A ndr á s y György és Gr óf Széchenyi Is t v á ti Tierney Clarkhoz irányzott kérdéseik, 3s annak válaszai egy Buda's Pest közt építendő álló hid üg y éb e n. Sej)temö. lgkén 1832. l s" Kérdés. 'MiJIynemii hidat tart Ön legalkalmasbnak Buda 's Pest folyvásti összeköttetésére V