Dr. Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007)

A DUNA-VÖLGY ÁRVIZEI

38. kép, Helyszínrajz a várszegi átmetszésnél 202 ne kimentem, és az ide mellékelt helyzetrajzban kitüntetett (a, b, c, d, e, f) vonal irányát 50 méteres hosszakba beosztva kijelöltem. Folyó hó 14-én Bátyáról 100 ember hasító és kereszt fűrészekkel, fejszékkel, jégvágók­kal és rudakkal ellátva a helyszínén megjelent és alulírttól 10-10 ember 50-50 méter hos­szú csatorna részben jobb és bal felől beállíttatott. Az (a, b, c, d, e, 0 kijelölt irányban a munkások fejszékkel először 25-30 centiméter széles árkot vágtak nem egészen le a víz­színig. A még fennmaradt és át nem vágott jégkérget két oldalon átfűrészelték, a kifű­részelt darabokat jégvágókkal és fejszékkel kisebb darabokra széttörték, ezeket vagy a jég alá, vagy pedig csáklyákkal és kézzel kiemelték és így a jég 25-30 centiméter nyílás­sal elválasztatott. Ezen megerőltetett munkával, mely csakis kormánybiztos úrnak ügy­buzgóságtól áthatott folytonos ösztönzései által mintegy 60 embernek sikerült (a, h, g, d) jégtáblát kerületben 250 méter hosszúságban elválasztani. Ezután Hoiny János cs. és kir. hadmérnök kapitány dinamit robbantással kísérlé meg nevezett (a, h, g, d) elválasztott jégtáblát széttörni, hogy ez az alább fekvő síkvízbe elválasztassék. E célból az (a, h, g, d) elválasztott jégtábla (g) pontjától (h) felé 33 mé­terre, (g)-ig és (a) ponttól (d) felé a síkvíz szélén (p)-ig 33 méterre és így (q, p) vonal­ban (q)-tól (p) felé 5 méter távolságra (1) számú két kilogramm súlyú, ettől 8 méterre a jég felszínén 5-8 centiméter mély és 15 centiméter széles ék alakú bevágásba 0,79 kg súlyú dinamit töltényt 1 számú homokkal betakarva elhelyezett. Ettől 5 méterre a (2), ettől 5 méterre a (3), s ettől 8 méterre a (II) számú 2 kg súlyát , s ettől 5 méterre ismét a jég felszínében mint az előbbieket 4., 5., 6., 7. számú 0,79 kg súlyú töltényeket alkal­mazta, s végre a 7. számútól 8 méterre a (III) számú 2 kg súlyú s ettől 10 méterre a (IV) számú 2 kg súlyú töltényeket a jég felszínétől 1,7 méter mélyre alábocsájtá és villanyos szikrával az I. 1., 2., 3.,11. 4., 5., 6., 7., III. és IV., összesen 11 darab dinamit töltényt, ös­szesen 13,53 kg súlyút egyszerre elrobbantotta. 2(12 OL-Sll6Nol98 208

Next

/
Thumbnails
Contents