Dr. Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007)
A DUNA-VÖLGY ÁRVIZEI
jobb part Promontoron túl 800 méternyi távolságra kezdődik attól a helytől, ahol a tulajdonképpeni part fekszik a víz alatt. Háros-sziget óriási sudár nyárfái, melyek között fácánok tenyésznek, halommal fekszenek egymás mellett a földön. Borzasztó jégtáblák, nagy hótorlasszal fekszenek rajtuk. Az ár egyre szélesebb és szélesebb. Szárazföldnek Szigetszentmiklós és Dunaharaszti között nyoma sincs. Tenger választja el egymástól a két helységet. Néhány ház kivételével romba dőltek úgy, hogy nyomuk sem látszik. Emberélet egyik faluban sem esett áldozatul és ínségről sem lehet szólni. Érdnél, mint beszélik, a halászok és a molnárok 27 embert mentettek meg, kik a zúgó ár elől fákra, vagy házak tetejére menekültek. Egy molnárt malmával együtt elragadott a víz sodra. Csak nagy nehezen vetődött több órai utazás után a parti jég közelébe, ahol malmát egy nagy jégtáblához kötötte. Maga pedig a jégtáblákon a partra menekült. A hajó Tököltől nem messze állt meg, ahol Földváry kormánybiztos kiszállt és 2500 kenyeret és annak megfelelő szalonnát hagyott hátra, ebből Tökölre 1000 kenyeret, Szigetcsépre 1000 kenyeret, Szigetszentmiklósra 500 kenyeret rendelt kiosztatni. Délután négy órakor, Tökölről visszatérve, értünk Ercsi tájára. A falut az óriási jégtorlaszok miatt, melyek a part egész hosszát elfoglalták, még csak megközelíteni sem lehet. A falu egészen vízben állt, jóllehet all órakor az Ercsinél álló jég tökéletesen eltakarodott és a víz apadt. Az utcákon sebes vízár rohant, az épületek nem szenvedtek sokat, mert a lakóházak az utca két oldalán magasra fel voltak emelve. További veszélytől nem volt mit tartani, a víz folyamatosan apadt. E pontról küldtük első táviratainkat Budapestre. Három bátor matróz igyekezett azt a partra vinni, hogy kerülő úton juttassa Ercsibe. A csomagot azonban a jégtáblák felborították, s kettő közülük nyakig a folyóba zuhant. Szerencsésen ismét belejutottak a csónakba, s nem maradt más hátra, mint a jól becsomagolt táviratokat a pénzzel együtt egy messze a parton járó embernek kidobni. A becsületes ember, -Imádkozós József- hűségesen elvitte a csomagot rendeltetési helyére, miről csak ma győződhettünk meg. Kevéssel azután, hogy a hajó horgonyt vetett, négy csónakon elindultunk Szigetcsépre. Körülbelül 2000 méternyi távolságra eveztünk, míg a helységbe értünk, melyet ellátva pénzzel és élelemmel, visszaindultunk. A csónakok azonban két óránál hosszabb evezés után nem akartak haladni. Az ár folyton zajlóbb lett, örvények képződtek, hatalmas szél kezdett fújni, a hullámok veszedelmesen játszottak a csónakkal. Nem volt mit tennünk, mint visszaindulnunk Szigetcsépre, hol az éjt töltöttük." A kormánybiztos tovább utazott a hajóval, hogy a szigeten fekvő falvak helyzetéről kimerítő tudomást szerezzen, s a szűkölködőket segélyezhesse. (PN0228) A felső Duna vidékre kiküldött kormánybiztos, Bellágh Imre február 27.-én érkezett Nagymarosra a „Béla" nevű hajóval, s onnan jelentette: „az árvíz által véghezvitt pusztítás az egész Duna mentében rémítő. Szentendre szigetén a Duna két ága több helyütt összefolyt. Egész vidékek vannak víz alatt. A víztől elborított falvakban a házak az ár visszafolyása és torlódása folytán összedűlnek. A takarmány mindenütt, az igavonó marha sok helyt tönkrement. Élelmiszerekben nincs nagy hiány, mert a felső fekvésű falvakat a járási tisztviselők, segítve a lakosokon, körüljárják. A községekben mindenütt hálálkodnak a küldött segítségért, élelmezésért, melyet ő a kormány rendelésére a megye nevében osztogat. A köszönő deputációk a kormány iránt háláskodnak legjobban az adóengedés kieszközlését kérik." Február 27.-én a lapok a Rába és mellékfolyóinak áradásáról tudósítottak. Győr megyének 55 községe állt víz alatt, s a Duna, Rába, Rábca, Marcal árja öszszefolyt. A vízállás ennek következtében még február 28.-án is emelkedett, úgyhogy 19 lábnyi (6 méteres) vízben úsztak a falvak.
