Mészáros Vince: Gróf Széchenyi István al-dunai diplomáciai kapcsolatai (Források a vízügy múltjából 8. Budapest, 1991)

Függelék

Szerb évkönyv az 1860. évből - Első rész XXIV. évfolyam, 101. könyv Kiadja a Szerb Matica - szerkeszti A. Hadzsíty Budán, a Cs. és Kir. pesti Egyetem Nyomdájában, 1860. Gróf Széchenyi István Az 1860. év április 8-a a magyar történelem egyik legszomorúbb napja marad. Ezen a napon szűnt meg Széchenyi István, „Magyarország legnagyobb fia" élete. A történelemben nagyon kevés példát találhatunk arra, hogy valaki a nemzetében azért lett népszerű, mert állandóan feddte, szemére vetette hibáit és hiányosságait, és úgyszólván erőszakkal késztette arra, hogy anyagi és erkölcsi haladásáról többet gondoskodjon, mint ahogy azt eddig cselekedte. Széchenyi ezt cselekedte és mégis olyan népszerűséget tudott a meglehetősen büszke nemzetében elérni, amilyennel csak kevesen dicsekedhetnek. Széchenyi azzal nyerte el népszerűségét, hogy ő jobban fáradozott, mint bárki más, hogy Magyarország anyagi jólétét növelje, hogy senki más nem gondoskodott annyira, mint ő a magyarok szellemi fejlődéséről és haladásáról, és hogy mindenét, amije volt, szívét, lelkét és egész vagyonát a magyar nemzetnek szentelte. Széchenyi meg volt győződve arról, hogy Magyarország csakis úgy remélhet szebb jövőt, ha anyagilag annyira fejlődik, mint Európa más nevezetesebb országai, és hogy a magyar nemzet a többi nemzetek között csakis úgy maradhat fenn, ha minden szellemi tehetségét annyira kifejleszti, hogy annak belső értékei révén Európában elnyeri magának azt a helyet, amelyet valamikor katonai erényeivel elért. íme, ő erről így vélekedett: „A magyar nemzet hivatott arra, hogy Európának megmutassa azon erényeit, amelyeket ázsiai őshazájából magával hozott, amelyek még sehol sem értek be", más helyen pedig: „Hivatottak vagyunk arra, hogy a világot egy nemzettel gazdagítsuk". Ahhoz, hogy elképzeléseit megvalósítsa, Széchenyi egész életét a hazájának szentelte, úgy hogy szabadon mondható az, hogy mindazt Széchenyi alkotta, ami Magyarországon 1825 óta jó és hasznos. Ő fölébresztette a magyar nemzetet, úgy hogy az néhány év alatt bepótolta azt, amit évszázadokon át elmulasztott. Ettől az időtől fogva Magyarország anyagi jóléte mind nagyobb mértékben gyarapodott, a tudományok és művészetek fejlődtek, a törvényhozásban és a társadalmi életben új élet keletkezett, kimondták az egyenjogúságot, a nemzet erősödött, és maga a nép, amely azelőtt csak a múltjában élt, lelkesen lépdelt a szebb jövő felé. Egyszóval nem lehet beszélni Magyarország haladásáról anélkül, hogy az ő működését ne említenénk, mert egyik a másik nélkül nem képzelhető el. Majd jött az 1848. év. Széchenyinek el kellett fogadnia a közlekedési miniszterséget. A minisztertanácsban ott volt Kossuth Lajos is, az ő politikai ellenfele. A körülmények mind komonyabbak lettek. Széchenyi előre látta a fenyegető veszélyt, de nem volt elegendő ereje ahhoz, hogy elhárítsa, és nem volt eléggé közömbös ahhoz sem, hogy megvárja összes eddigi művének és erőfeszítésének megsemmisülését. A nagy szellem megtört a szomorúság és gond terhe alatt. „Vér, vér, amerre csak tekintek, mindenütt vér" - mondta - „a csillagokban vérrel írt szavakat látok: Isten ostora".