Kaján Imre szerk.: Dokumentumok az 1838-as pest-budai árvíz történetéből (Források a vízügy múltjából 5. Budapest, 1988)

Hogy azonban ezek a városok ismét felvirágozzanak, hogy különösen Pest magas rendeltetéséhez eljusson és hogy ezzel maga az oly magasan és általánosan is kívánt állandó Buda és Pest közötti híd is megvalósulhasson (ez egyike a legkiválóbb eszközöknek, amelyek e városok felvirágoztatásához hozzájárulhatnak) elengedhetetlenül szükséges, hogy főként Pest városa az országnak és világnak létét tökéletesen és tartósan garantálja és hogy a jövőben örök állandóságának igazi jellegét képes legyen megkapni. E város a világ számára már eleve be kell hogy bizonyítsa: nemcsak arra képes, hogy valamennyi képződött jégtorlasz ellen igen könnyen védekezzen, — amelyek szinte minden tartós, kemény és hóban gazdag tél alkalmával létrejönnek, s különösen ott, ahol a Duna magas vízállásnál ismételten be tud fagyni, — hanem még a Duna rendkívüli magas vízállásaival szemben is, - amelyek alig többször mint egy évszázadban egyszer szoktak bekövetkezni, - tökéletes biztonságban van. Eközben a várost, — Buda székvárosához hasonlóan, — nemcsak egy évszázadra, hanem ha az ég is úgy akarja, évezredekre kell megalapozni. 5. § Hogy ehhez a biztonságossá tételhez a hathatós eszközöket megtaláljuk, előbb elengedhetetlenül szemügyre kell vennünk azokat a fizikai okokat, amelyekből különösen az utolsó pusztítások származtak. Pusztítások, amelyek — egy jó szellem reménykedni hagy ebben minket, — talán mindörökre az utolsók voltak. Ezeknek okai lényegében a következőkből adódtak: A) Vitathatatlanul a Pest és Buda alatt elterülő Ráckevei sziget és az ennél és ez előtt található folyami zátony az oka az ismételten képződő jégtorlaszoknak, bár ehhez valószínűleg némileg a Duna alsóbb vidékein található torlaszok is hozzájárulhatnak. A szokatlanul erős jégzajlás és a Duna ismételten bekövetkező befagyása miatt a jégtorlaszoknak is szilárdabbaknak kell lenniük, következésképpen a víz lefolyásának, akadályai is annál nagyobbak lesznek, minél nagyobb a víz áramlása. Ez a duzzasztás 29'4"9"' iszonyatos magasságig emelte a vízszintet, s tartott ez mindaddig, míg a jégtorlaszokat le tudták győzni, és meg tudták mozdítani. Mivel e városok partjai alig fekszenek magasabban, mint 24' — ez majdnem egyenlő az 1775. évi eddig ismeretes legnagyobb vízszinttel, amely 24'8"10"' 0 feletti magasságot tett ki, - s így természetesen be kellett, hogy következzen a borzalmas áradás. B) Sajnos egyáltalán nem léteztek rendes parti gátak. C) A földalatti elvezető csatornáknál elhelyezett zsilipek is hiányosan voltak megépítve. Már ezeknek a zsilipeknek az áttörése is elegendő lett volna ahhoz, hogy Pest városát víz alá juttassa, még akkor is, ha a parti gátak meglettek volna. D) A pusztítás fő oka azonban a házak rossz építési módja volt: ezek nagyrészt ki nem égetett téglából készültek, vagy ha esetleg kőből voltak, akkor csupán agyagból lévő habarccsal épültek, s ezek a fajta falak, ha hosszabb ideig vízben kell állniok, elkerülhetetlenül feloldódnak és összeomlanak. 6. § Ha szemügyre vesszük Buda és Pest térképét akkor félreismerhetetlenül kitűnik, hogy Pest belvárosa egy szigetre épült, s hogy a jelenlegi váci gáthoz képest keresztben, az elővárosok mélyen fekvő síkságainak hosszában egykor valóban a Duna-folyónak egy igen széles ága folyt, amely ág, - mivel a sodorvonal egyre inkább Buda felé húzódott, — idővel feltehetően magától eliszaposodott és végül a váci út gátja miatt — valószínűleg Pestnek teljes joggal és ellenállhatatlanul terjeszkedő kiépülése következtében, - teljesen elzáródott. 7. § Miközben azonban a Duna baloldali ágának feliszapolódása folyt, lassanként vitathatatlanul természetesen, a jobboldali Dunaágnak is — ez a jelenlegi Duna-meder, — ma-