Kaján Imre szerk.: Dokumentumok az 1838-as pest-budai árvíz történetéből (Források a vízügy múltjából 5. Budapest, 1988)

21. SZÉCHENYI ISTVÁN GONDOLATAI A PEST-BUDAI NAGY ÁRVÍZRŐL

1 „Néhány szó a legközelebbi Pest-Budai vízáradás körül

2 Rémítő csapás érte hazánk központját! S nem erezhetni legkínosb gyötrelem nélkül olly számos embertársink végromlásra jutását, nem - de annyinak olly időelőtti s olly gyászos sírba dültét. Szerencsétlen, még most is olly kegyetlenül ostorozott Magyarhon. Geographiai helyzeted által a világ civilisáltabb nemzetitül elszigetelt, s mindenben annyira hátramaradt, csak nem rég kezded eldiribolt erőidet Buda-Pest partjain egyesíteni; néhány éve csak, hogy Dunánk, úgyszólván egyedüli egybekapcsoló csatornánk, nagyobb tekintetre lőn méltatva; s kimagyarázhatatlan örömérzéssel tölte el az anyaföldéhez hű keblet azon időnek előgelése, mikoron a Magyar, munka és állhatatosság által kipótolván országa fekvésének mostoha létét, versenyt fogna futni a földgolyó többi népeivel, mindenben, ni nemes és dicső. Már nyiladozni kezdett a bimbó, Európa figyelmét már már magára voná, s a Pestre került jobb ember mély illetődéssel rebegé hálagerjedelmeit az egekbe, hogy már miköztünk Magyarok közt is ébredez a barátságos vállvetésnek és a rokonkeblű együttmunkálásnak szelleme, melly előbb utóbb a világ legrejtettebb határiba is elviendi a polgárisodás magvait, s ezzel munkásságot, egyetértést, erényt, s az innen biztosan fakadozó boldogságot. Ó mii ly jótevő befolyással kezdenek, nagyvárosi létük által honunk eldiribolt ereire hatni; 0! és milly édes, mii ly kecsegtető remények valának jövendőjükhöz kötve! Most azonban kétségbeesés és halál váltja fel ifjúságuk s magukban-bízásuk bájnapjait. Borzasztó! S nem egyedül a két város veszít önveszte által — nem, de ez országos veszteség, mert ha a teendők sorát tekintjük, s ha a természettül kijelelt munkássági körünket nem akarjuk visszaérteni, Buda-Pest az, hol leginkább s legsikeresebben oldhatjuk vala fel mi magyarok mind hazafiúi mind emberi kötelességeinket. És ha mindazon pusztításokat is tekintetbe vesszük, mellyek szegény hazánkat az egész Duna sőt tán még Tisza mentében is érék, akkor az 1838-ki évnek következménye honunkra nézve nem lenne kevésbé gyászos, mint az 1526-é volt, mikor a mohácsi vész annyira dönté meg nemzeti kifejlésünket — ha saját kárunk által nem okoskodva ez alkalommal is olly kevés egyetértés és őszinte kézfogás szelleme fogná melegíteni keblünket mint azon gyásznapokban. A veszteség anyagi és erkölcsi tekintetben kiszámíthatatlan; s még hetek, még hónapok fognak lefolyni e köz nyomor felett, mielőtt ki-ki biztosan megtudhatná csak azt is, mennyit vesztett, s kit mind kelljen siratnia. A történtek részleteit csak az idő fogja teljes világba helyezhetni, annyi mindazáltal bizonyos, hogy mióta a földi évrajzaink hitelesek, két olly kiterjedésű várost mint Buda-Pest, alig ért valaha nagyobb veszély. Buda dombosabb részei teljes épségben maradának, s eképp ott a városnak csak egy része jutott vízár martalékául. De Pestet, tán 8-10 holdnyi térséget kivéve, egészen elborítá az özön; s ha ezen érintett tér ment vala is az ártúl felülegét tekintve, csak néhány lábbal alább titkosan és annál veszélyesebben rombolá az építmények alapjait a sustorgó víz, úgy hogy felette kevés ház találkozik az egész város határai közt, melly minden repedéstül ment volna, de viszont a legszámosb leomlott, és e legnagyobb szám után legtöbb ház tetemesen megrongáltatott. Mai állapotjában, s a kifejezés bevett használata szerint Pestrül általán véve alig mondhatni egyebet, mint hogy szinte elpusztult. És e színben, minden gyengelelkű kecsegtetés nélkül, kell ítéletem szerint BudaPest baját tekinteni, mert azon teijes sikerrel csupán minden altatás félretételével diadalmaskodhatni; minthogy most nem kevésbrül hanem egyenesen arrul forog kérdés „valljon tökéletesen tönkre jusson s minden időkre el legyen e pusztítva a két szomszéd város: vagy csak számos évek lefolyta után gyógyuljon e fel egy kissé sebeibül; a mirigyét