Marczell Ferenc szerk.: Az Országos Vízügyi Levéltár (Források a vízügy múltjából 1. Budapest, 1978)

dezésének első szakaszát, e térség kiterjedt területeinek ármentesitését és a folyó szabályozását. Mindazonáltal a korszak végéig komoly problémát okozott az, hogy az állami vizépitési ügyek egy része a kereskedelemügyi tárca hatáskörében maradt s a két főhatóság eltérő álláspontja miatt sem a budapesti kereskedelmi kikötő, sem a Duna-Tisza csatorna épitésére nem kerülhetett sor. A vizügyi feladatok ellátása terén elért jelentősebb eredmények sorában emlitést érdemelnek az 1895:XVIII. tc.-az ún. beruházási törvény -, az 1908;XLIX. tc.ésaz 1914;XXVIII. tc. - az első és második viziberuházási törvény -, amelyek hosszabb időre biztosíthatták volna az ország vizügyi programjának tervszerű megvalósítását. Az állami vizimunkálatokra - a vonatkozó törvényekalapján - az első világháborúig terjedő mintegy két évtized során kb. 14 millió aranykoronát forditottak.A kultúrmérnökségek által az érdekeltek terhére végrehajtott munkák költségeit is ide számitva, a vizügyi műszaki szolgálat ezen időszakban hozzávetőlegesen 20-25 millió aranykoronát épitett be. Az armentesito és belvizrendező társulatok száma a századforduló után 211-re emelkedett, tevékenységük több mint 7 millió katasztrális hold területre terjedt ki.Az első világháború kitörése, majd a trianoni béke azonban meghiúsította a nagyszabású tervek végrehajtását. A korszerű és egységes vizügyi igazgatás kereteit első izben a Tanácsköztársaság rövid fennállása alatt valósították meg, Bogdánfy Ödönnek - a Budapesti Kultúrmérnöki Hivatal akkori vezetőjének - elgondolásai alapján. A minisztériumból létrehozott Földmüvelésügyi Népbiztosságon felállított