Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)
Somfai Balázs: A bányászok szerepe Veszprém megye ötvenhatos megmozdulásaiban
Körülbelül 10 óra tájban értek a bányászok Zirc községbe. A bányászokhoz Dudar és Nagyesztergár községekből is számos dolgozó paraszt és egyéb személy is csatlakozott. A felvonulás eléggé rendezett sorokban történt. Elöl a bányászifjak, majd idősebb bányászok, műszakiak s hátul a hozzájuk csatlakozott tömeg. [A] nemzeti színű lobogóból a köztársasági 2 címer már ki volt vágva. A vészes hírek, mely[ek] szerint a bányászok a közintézmények szétrombolására jöttek a községbe, nem feleltek meg a valóságnak. A tömeg régi 48-as dalokat énekelt. PL: Kossuth Lajos azt üzente stb. A dalok közben felkiáltások hangzottak: Éljen a magyar szabadság! - Egyenjogú magyarszovjet barátság! Magyar uránt magyar kézbe! Munkástanácsokat akarunk! Stb., stb. E jelszavakat átvette a tömeg, amely mindannyiszor harsány kiáltással megismételte azokat. A főútvonalon fekvő bányászkatonai alakulat szállodája előtt a tömeg megállt, s egy küldöttség felhívta a bányászkatonai alakulatot, hogy álljon a tüntetők közé. A katonák bent lévő tagjai, akik nem voltak munkán, ugyancsak a tüntetők közé álltak, hiszen már ott voltak azok a bányászkatonák is, akik az éjszakai műszakra vagy a délelőtti műszakra mentek. Egy alhadnagy kezébe nemzeti színű zászlót nyomtak, aki a zászlót a felvonuló tömeg legelején vitte, s a már 6-700 főnyi zirci lakosságtól megnövekedett, kb. 1-2000 fős tömeg 3 a község főterén lévő I. világháborús hősök szobra elé vonult. Három nemzeti színű zászlót tartó személy (két bányászifjú, s középen egy katona) felállt a szobor talpazatára és Boldizsár nevű bányatechnikus 4 elszavalta a Talpra magyart. Az egybegyűlt tömeg minden versszaknál együtt kiáltotta az eskü szavait: „Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!" A jelenlévő személyek közül nagyon soknak <a könny> ebben a felhevült, felkorbácsolt nemzeti érzés pillanatában folyt a könnye. Ez a könnyhullatás nem színészkedés volt. Az eskü szavaiban és a könnyekben minden jelenlévőnek érezni kellett, hogy hiba volt itt, amin gyökeresen javítani kell. Az önérzetében megsértett nemzet kitörése volt az eskü. Elfojtott nemzeti érzéseink törtek felszínre e tüntetés során. Aki csak a tüntetés passzív szemlélője volt is látnia kellett, hogy meg kell itt gyökeresen javítani kapcsolatainkat a Szovjetunióval, az egyenlőség és kölcsönös előnyök alapján. A jövőben nem lehet régi politikával félrevezetni a néptömeget, s újra elfojtani nemzeti érzését. Egyenes, nyílt magyar politika kell ide. Érezni lehetett, hogy e kicsi, de történelmi múltjában nagy nemzettel lehet dolgozni ha nemzeti önérzetében nem sértik meg oly mélyen, mint azt Rákosiék tették. [...] A szavalat után ugyancsak Boldizsár olvasta fel a dudari bányászok követeléseit. E követeléseket már kint a bányánál megfogalmazták. A követelések pontjaival a tüntetésen mint szemlélő[k, a] jelenlévők párttagok, pártvezetők is egyetérthettek. Nézzük csak őket:
