Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Schuller Balázs: Példaképek lázadása? A magyar bányásztársadalom 1956-ban

csak fölkészültek az ellenállásra, majd a szovjetek megjelenésekor elálltak az eleve esélytelen küzdelemtől. A komolyabb összetűzésekről, mindenekelőtt a „mecseki láthatatlanokról" a többi tanulmányban olvashatunk. 1956 bányásztársadalmának sokrétűségét mutatja, hogy nem csak a fegyveres felkelők, de már az első, Salgótarjánban megalakult karhatalmi alakulatban is ott találjuk - volt államvédelmi és honvédtisztek mellett - a bányászokat.

33 Kettős hatalomban (1956. november 4 - 1956. december 30.) Az 1956. november 4-én regnálását megkezdő Kádár-kormány első felhívásában az „ellenforradalmi erők" elleni közös harc meghirdetése mellett már számos ígérettel, többek között az életszínvonal gyors és jelentékeny emelésével próbálta maga mellé állítani a lakosságot.

34 Ekkor azonban még csak nagyon kevesen hittek szavaiknak. Kádáréknak Rákosiékkal ellentétben a valódi lojalitást kellett megszerezniük, s ez az összeomlott pártapparátus és erőszakszervek hiányában nem ígérkezett gyorsan megszerezhetőnek. A kormánynak egyúttal saját életképességét is bizonyítania kellett Moszkva előtt, s ezt az élet normalizálásával kellett kezdenie. Utóbbi egyik alapfeltétele pedig a széntermelés beindítása volt. A forradalom napjaiban szinte teljesen leállt a kitermelés, legfeljebb a kórházak, iskolák, és erőművek kaptak szenet, többnyire csak fenntartási munkák folytak. Igaz ugyan, hogy a függetlenség és a semlegesség kinyilvánítása után mind a Dunántúli Nemzeti Tanács, mind a minisztérium forradalmi bizottsága, továbbá a fent idézett borsodi bányászok is a munka felvétele mellett foglaltak állást, de az a szovjetek bevonulása miatt nem valósult meg.

35 A bányaüzemek ismét sztrájkba léptek, így tiltakozva az idegen fegyverekre támaszkodó munkás-paraszt kormány uralma ellen. Ahogy azt a fentebb bemutatott követelésekből láthattuk, sokan túlzott reményeket fűztek az új hatalom széntermelés iránti kiszolgáltatottságához, s úgy vélhették, a sztrájk hatalmat adott a kezükbe. A trösztök és az üzemek novemberben teljesen, míg december elején még hiányzó központi felügyelete taktikázásra sarkallta Kádárt. November meglepően nyílt vitáiban megtévesztőén hatott a párt tárgyaló és kompromisszumkéssége, ami csak növelte a munkástanácsok önbizalmát.

36 A kormány bármiről hajlandó volt tárgyalni, ami nem érintette a 33 Ripp Zoltán, 204.O. 34 A Magyar Forradalmi munkás-paraszt kormány felhívása a magyar néphez. Budapest [sic!], 1956. november 4. KBM Adattár. 35 Kassai Ferencnek a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium ideiglenes forradalmi bizottsága elnökének 1956. november 2-án elhangzott, munkára felhívó beszédét idézi: A forradalom hangja, 400.o. 36 Megdöbbentő bátorsággal támadták például a november 30-án Tatabányára látogató Kádár Jánost a helyi bányász munkástanácsok képviselői. Erről lásd részletesen Germuska Pál tanulmányát.