Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Schuller Balázs: Példaképek lázadása? A magyar bányásztársadalom 1956-ban

valamint a bányászati szolgáltató és segédüzemek ipari-, szak-, és segédmunkásainak bérkérdés[éi]." Magával Nagy Imrével szembeni álláspontokban is mind területileg, mind időben eltéréseket figyelhetünk meg. A november elseje előtti napokban a pusztavámi és a Veszprém megyei bányaüzemek kommünikéiben sokkal több feltételt szabtak Nagynak, mint az ország más vidékeinek bányászai,

30 sőt sokkal inkább a-a kádárista történetírás által győri ellenkormányként aposztrofált

31 - Dunántúli Nemzeti Tanácshoz közeledtek. Mint fentebb láthattuk, a november közepi időszakban pedig már ők követelték a leghevesebben Nagy Imrét. Az első nagy trauma és a forradalomban született bányászegység megbomlása 1956. november 4-ét követő napokban következett be, de ez még mindig nem hozta magával a későbbi megvertség érzését, mert a munkástanácsok tovább vitték a küzdelmet. Az utóbbiak hatalmában bízók, viszont alaptalanul nagy reményeket fűztek a Munkás-Paraszt kormány sztrájkkal történő zsarolhatóságához. Akik viszont elvesztették a reményt, avagy józanabbul ítélték meg a helyzetet, s másként képzelték el jövőjüket, azok az ország elhagyása mellett döntöttek. Fehér Lajos kormánymegbízott kormánynak tett jelentése szerint november folyamán 2 782 fő „disszidált", ebből 55 volt bányamérnök.

32 Mielőtt rátérnénk a posztforradalmi időszak elemzésére, szót kell ejtenünk arról, hogy a fegyveres ellenállásból bányászaink nem csak Budapesten, hanem a bányászvárosokban is kivették részüket, bár az esetek többségében inkább PIL IX. 290.f. 77.őe. Középdunántúli iparmedence dolgozóinak követelései. Veszprém, 1956. november 16.; KBM D54 D2005. 476.5. Eszakmagyarország szénbányászati és ipari dolgozóinak röpirata. Sajószentpéter, 1956. november 18.; BML A Pécsi Szénbányászati Tröszt összes munkástanácsainak határozata. Pécs, 1956. november 16. A fenti döntés ellenére később Pécsen is folytatódott a sztrájk. 30 ,A bányászok a felkelőkkel együtt megtárgyalt kormánylistát elfogadják. És ebben az esetben hajlandók tudomásul venni a tűzszünetre szóló felhívást. Követelik, hogy Nagy Imre adjon garanciát arra, hogy ki tudja és ki akarja vezetni az országot a mélypontból. A míg ezek a követelések nem teljesülnek, a balinkai és a környéki bányászok egyetlen lapát szenet sem hajlandók termelni." A balinkai bányászok követelései, elhangzott a Szabad Győr rádió október 28-ai adásában. Közli: Munkástanácsok, 21-22.0. 31 Hasonló retorikát alkalmaz például: Molnár János: A Nagybudapesti Központi Munkástanács. Budapest, 1969. 91.o. és köv. 32 MOL-MSZMP 288.f. 25/1957/2. öl. Fehér Lajos a szénügyek különleges kormánymegbízottjának jelentése a Magyar Munkás-Paraszt Forradalmi kormánynak a szénkormánybiztosok 5 hónapos munkájáról és a bányászat helyzetéről. Budapest, 1957. április 23. 3.0.; A menekültek egy része - élve a Kádár-kormány által a hazatérők részére meghirdetett amnesztiával - visszatért 1957 nyaráig, de a többség külföldön maradt, mert bányászként jól el lehetett helyezkedni a nyugati országokban. Az ügynökjelentések tükrében az egyszerű munkásemberek fokozottabban élték meg az idegen földön lakás lelki gyötrelmeit, és bár jól megfizették őket, a honvágy szép számmal csalta haza őket. Például a balinkai a „Borsányi" fedőnevű ügynök Franciaországból hazatértekről jelentett, akik ott is szakmájukban dolgoztak. ÁBTL3.1.2.M-13953 „Borsányi" ügynök 1959. október 13-ai jelentése.