Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Schuller Balázs: Példaképek lázadása? A magyar bányásztársadalom 1956-ban

bányászok október 25-ének éjszakáján elsősorban béremelést követeltek az üzemvezetőségtől.

25 A dudari bányászok néhány nappal később a Minisztertanácshoz küldött nyilatkozatában már a második helyre, a szovjetek kivonásának azonnali kivonása mögé kerültek a következők: „2./ Emeljék a dolgozók reálbérét, szüntessék be a bányákban az erőszakos munkaverseny szervezését. [...] 4./ A szakképzetséget minden vonalon követeljük."

16 A komlóiak október 27-én ugyancsak Nagy Imréhez induló küldöttsége, 21 pontos dokumentumában csak a kilencedik helyet kapták a szociális kérdések: „9./ Reális bér és árpolitikát követelünk. A túlfeszített normákat csökkentsék. Szüntessék be a vasárnapi termelő napot és pótműszakokat. A műszaki dolgozók túlóráját fizessék ki. Követeljük a béreinknek 30%-os felemelését és a földalatti pótlék visszaállítását. A munkástanácsnak legyen joga meghatároznia a 6 órás, avagy az 5 napos munkaidő bevezetését a kikísérletezés után. [...] 11./Idősebb bányásztársaink nevében egy új nyugdíjtörvényt követelünk, amely elsősorban a szolgálati éveket veszi figyelembe. "

21 Mindez érthető is, hiszen a forradalom kibontakozása, majd átmeneti győzelme feledtetni tudta az egyéni problémákat, és más globális kérdéseket helyezett előtérbe. Amint azt 1956. november 2-ai rádiónyilatkozatában egy sajókazai vájár is megfogalmazta: „Sok-sok probléma van, ami most kizárólag a mi munkánk győzedelmeskedésétől fiigg. Az én meggyőződésem és véleményem: a munkát vegyük fel! Még akkor is, ha bérben pillanatnyilag kilátástalan volna a helyzet. De nem így van. A fizetésünk biztosítva van. Az élelmünk biztosítva van, ha a bányászok az energiát adják a forradalom további győzelemre viteléhez, [sic!]"

28 Regionális különbségeket ezen a téren igazából csak a forradalom leverése után, a „kettős hatalom" (munkástanácsok - kormány) idején találunk, melyek elsősorban a Kádár-kormány elismerése, illetve el nem ismerése mentén alakultak ki. A november közepén a jelentősebb munkástanácsok által kiadott röpiratokat összehasonlítva azt tapasztalhatjuk, hogy míg a Közép-Dunántúlon és Észak-Magyarországon kizárólag a politikai követelésekre, vagyis a szovjetek kivonására, a Nagy Imre-kormány visszaállítására és a demokratikus vívmányokra helyezték a hangsúlyt, addig Pécsett a következőkről határoztak: a munkát a sztrájkjog fenntartása mellett felvesszük és megindítjuk ... [...] Az általános titkos választásokig a Kádár kormánynak bizalmat szavazunk. " Továbbá az ekkor Budapestre induló küldöttségüknek meghagyták, hogy a kormánnyal tisztázzák, „... a liasz-bányászát megkülönböztetése terén a munkaidő és a liaszpótlék meghatározás[át]. A bányászatban foglalkoztatott, 25 Eörsi, 2004. 28.o. 26 Bakonyi Múzeum Veszprém, Legújabbkori gyűjtemény 71/538. 27 BML Komlói Ideiglenes Városi Munkástanács és Munkásküldöttség Nagy Imrének címzett követelései. Komló, 1956. október 27. 28 A Jónás Tibor sajókazai és Burgics Sándor ormosbányai vájárokkal, az 1956. november 2-án Budapesten járt borsodi munkásküldöttség tagjaival készült interjút, ugyanazon a napon délelőtt, 10 óra után sugározta a Szabad Kossuth Rádió. Közli: A forradalom hangja, 391-392.0.