Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)
Schuller Balázs: Példaképek lázadása? A magyar bányásztársadalom 1956-ban
Az 1956-ban üzemi és tröszti szinten legnagyobb aktivitást a munkástanácsok vezetésébe beválasztottak fejtették ki, egyben ők voltak azok, akik a legtovább kitartottak a forradalmi követelések és a sztrájk fenntartása mellett. Ismételten figyelembe véve a mikor szintjét, le kell szögeznem, hogy a december folyamán „lefejezett", magembereitől megfosztott munkástanácsok új vezetőire már sokkal inkább a termelés ügye felé fordulás a jellemző. A bányász-munkástanácsok között is elitet képeznek a tröszti munkástanácsok, illetve a minisztériumban szerveződő forradalmi bizottság, melyek magasan kvalifikált korábban magas párttisztséget betöltött, vagy akár igazságtalanul börtönt viselt mérnök tagjai, akikről könyvünk tanulmányaiban bővebben olvashatunk. Az október végi közös politikai fellépés élménye megerősítette az együvé tartozás érzését, és közelebb hozta egymáshoz a bányaüzemeknél dolgozó generációkat, régi és új bányászokat, sőt a felélénkülő kommunikáció révén az egymástól földrajzilag távol lévő bányák dolgozóit is. 23 A forradalom napjaiban - nem utolsó sorban a létszám lecsökkenése miatt - a tradicionális bányásztelepüléseken ismét nagyobb hangot kaptak a „régiek". Több helyütt szervezni kezdték a Szociáldemokrata Pártot, de a feledésre ítélt évszázados bányászhagyományok újjáélesztésére is igény mutatkozott. Pécsett például követelték a Borbála nap visszaállítását, amit aztán 1956. december 4-én felfüggesztve a termelést - meg is tartottak. 24 A fent felvázolt általánosítható csoportosítás mellett jelentősebb regionális eltéréseket találunk a munkástanácsok nyilatkozataiban és követeléseiben. Az előző fejezet tükrében úgy gondolhatnánk, hogy a követelések között kiemelt helyet kaptak a szociális, bér- és szakmai problémák, ez azonban csak az első néhány napban volt így. Néhány példával illusztrálva ezt: A pilisszentiváni jegyzőkönyv az 1956. december 14-én megtartott kormánymegbízottak értekezletéről; A minisztériumi összefoglaló pedig már egyenesen a Sopronban végzettek összejátszásáról ír: „... a minisztériumban dolgozó egyes műszakiak - főleg a bányamérnökök között külön kasztot képező, ». n. soproni végzettségű mérnökök - már ezt megelőzően összejöttek, nyilvánvalóan saját elgondolásaik érvényesítése érdekében. Ennek is lehetett következménye az, hogy november 4-e előtt - a forradalmi bizottság kezdeményezésére - igen könnyen ment a kapcsolat felvétele a területtel..." 2.0. MOL-MSZMP BB.10.f./1957./9.öl Jelentés a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium Forradalmi Bizottságának tevékenységéről. 2.o. 23 A bányászküldöttségek mind a forradalom, mind a novemberi „kettős hatalom" rendszeresen felkeresték a közeli üzemeket, részt vettek a megyei, illetve a Nagybudapesti Központi Munkástanács munkájában is. 24 Tóth József (Komló, 1914) bányamérő „... mint klerikális befolyású, ő maga őrizte meg az évek előtt István aknán leszerelt Borbála képet, majd az ellenforradalom alatt hozta elő, amit a nagycsarnokban ki is függesztettek, Borbála napján. Tevékenysége azért is súlyos, mivel ő az István akna melletti pártszervezetnek vezetőségi tagja volt." BML Jegyzőkönyv a hűségjutalom megvonásáról tartott megbeszélésről. István akna, 1957. augusztus 13.; A Borbála nap megtartásáról tudósít: BML Jelentés Katona Lajostól, Baranya Megye Kormány összekötőjétől. Pécs, 1956. december 4.; A Borbála kultuszról lásd: Jármai Ervin: Szent Borbála a bányászok védőszentje. Ajka, 1993.
