Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Schuller Balázs: Példaképek lázadása? A magyar bányásztársadalom 1956-ban

támogatóivá váltak, de a novemberi időszakban ők látták be leghamarább a harc reménytelenségét, s a munka felvételét szorgalmazva konfliktusba kerültek a legaktívabb csoportokkal. A bizonytalankodók többi része és a politizálástól mindvégig elzárkózók a passzívak táborát alkották. Létszámuk a forradalom bukása után kezdett növekedni, majd decembertől, amikor egyértelművé vált, hogy a munkástanácsok harca nem vezet eredményre - az akkor már agresszíven fellépő - Kádár-kormánnyal szemben, ugrásszerűen emelkedett. Ide sorolhatóak még azok a mérnökök

20 és munkások, akikkel az előző években nagyon keményen bánt el a rendszer, börtönbüntetést szenvedtek, vagy pedig egy életre meg lettek félemlítve, így közönyük az események alatt sem tudott igazán feloldódni."

1 A különböző okokból börtönviseltek nagyobbik felére viszont inkább lelkesítőleg hatott a visszavágás és a változtatás lehetősége, ennek megfelelően csatlakoztak a forradalmat támogatók széles táborához. Ebben a táborban találunk a szociális körülményeik miatt elégedetlen legényszállókon élő fiatal, de lakással és családdal rendelkező idősebb bányászokat is. Nem volt kizáró ok a párttagság és a sztahanovista igazolvány sem. Figyelemre méltó változás az előző években lezajlott műszaki-munkás viszony átalakulása is. A béreiket tekintve még mindig magasabb státuszban lévő mérnökök - a korábbi évtizedekhez képest - közvetlenebb kapcsolatba kerültek a dolgozókkal, és 1956-ban már egymás mellett foglaltak helyet a munkástanácsok tagságában és vezetésében is, ugyanakkor ez például aligha lett volna elképzelhető az 194546-os üzemi bizottságokban.

22 Az 1951-52 során bekövetkező termelés visszaesésért - ahogy korábban a MAORT-perben is a mérnököket tekintette felelősnek a hatalom. Ezek közül kiemelkedik Varga Béla és társai pere ÁBTL 3.1.9.V-110228/24, ebből részleteket közöl Kor-kép című kötetünk is. A koncepciós perek 1953 után is folytatódtak. Például az 1955-ös hét halálos áldozatot követelő felsőnyárádi vízbetörés vizsgálatakor sem tudták kimutatni a mérnöki szabotázst, ezért Varga Bélát (ismét őt!), illetve Tarján Kálmánt és társaikat izgatás és államellenes összeesküvés vádjával állították bíróság elé. Érdekükben a Borsodi Tröszt és a minisztérium is több alkalommal kifogást emelt. MOL XIX-F-17-b-5 l.d. Nehézipari Minisztérium Igazgatási Főosztály 113/1957. és ÁBTL 3.1.9.V141274 21 Nem egy olyan mérnöki beszervezéssel találkoztam, ahol az alany passzivitása mellett kifejezett ellenérzéseiről beszélt a nyomozóknak. Azt állították - tudva, hogy ezt akarják hallani tőlük -, mindvégig ellenezték a sztrájkot és a termelés fenntartása volt a céljuk. Az egyik szabotázsperben elítélt, és a börtönben emberileg tönkrement mérnökkel, 1957 júniusában folytatott beszélgetésükből a következőket jegyezte fel a politikai nyomozó tiszt: „...ha ő [az ügynök] nem lett volna híve ennek a rendszernek [,] akkor ő is részt vett volna ellenforradalmi ténykedésben és nem akadályozta volna meg, hogy Ormosbányán december hónapban mikor a Minisztériumban a bányamérnököket letartóztatták és kiszabadításukra a tröszt sztrájkot hirdetett, azonban ő náluk ez nem volt[,] ezen a napon, ugyanis elérték az októberi átlag termelést, [sic!] [...] O beszélgetésünk során az ellenforradalmat és azok ténykedőit és szervezőit elítéli és abban az időben is elítélte." ÁBTL 3.1.I.B-89414 „Jószerencse" ügynök. 22 A mérnökök aktivitásával kiemelten foglalkoztak a szénkormánybiztosok értekezletein és a pártszerveknek készült jelentésekben: „... a forradalom idején a fiatal műszakiak ellenünk voltak, és sajnos főleg azok, akiket a népi demokrácia taníttatott." MOL XIX-A-2-gg 49.d. Rövid