Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Germuska Pál: Komárom megye bányászai az 1956-os forradalomban

tüntetést rendezett Tatabányán csütörtökön. Felvonultak a központi munkástanács előtt, álltak csendben, csendben hazamentek volna, ha egy provokátor nem lép közbe. Ismerjük jól ezt az embert. Soha életében nem dolgozott, és megkérdezte a bányászokat, hogy miért nem dolgoznak. Azt mondták, hogy ez sztrájk. Erre ő: fasiszták; kapott fasisztát, most kórházban ápolják. Tegnap újból összejöttek a bányászok, hogy a városi pártbizottság elé vonuljanak, és ott követeljék a karhatalmai kérdés rendezését, mert Tatabányán a karhatalom nem más, mint az MSZMP védő hadserege. Kádár János lent volt Tatabányán, a felmerült karhatalmi kérdést sajnos Kádár közbejött eltávozása folytán nem tudtuk elintézni. Pestről válaszol a hadsereg főparancsnok azzal, hogy hozzájárul, ha a párt beleegyezik. Amikor a pártot szervezték, azt mondták, hogy a párt csak politikai szerv. Újból ott vagyunk, ahol 5 évvel ezelőtt. Nem engedte meg a párt. Tegnap kb. négyezren vonultak a párt székháza elé, türelmesen vártak, de nem történt semmi egész pénteken. Többször megígérték, hogy most engedjük ki őket, húzódjanak félre. Később a fegyvertelen tömegre rálőttek belülről, 40 sebesült volt és az éjszaka folyamán 4-en meghaltak. Hát kérdezem, mi tudjuk, hogy a bányász kezében a kulcs, lehet-e csodálkozni, hogy mi sztrájkolunk. Kérem, hogy ilyen értelemben hozzanak határozatot, mert nem engedhetjük, hogy minket, amikor fegyver nélkül odaállunk, lelövöldözzenek. Éjszaka vittek el embereket Tatabányáról. A sztrájk fegyverével harcolnunk kell. A nógrádiakhoz hasonló helyzetben voltunk, csak mi nem engedtük, és Tatabánya azon üzenetét merem kiejteni a számon, hogy ha az utolsó szálig is elveszünk, akkor is harcolunk, mert vagy megdöglünk, vagy jobb életünk lesz, mert azt az életet, amit látok, nem sajnáljuk. Kijelentettük Kádárnak, hogy nem kell, ami 15 évvel ezelőtt volt, de az sem kell, ami 5 évvel ezelőtt. Azt mondta, ki védte volna meg az országot a fasiszták ellen? Az a munkás, aki puszta kézzel fordult a tank ellen, arra rá lehet bízni a gyárat és a bányát. De itt a bársonyszéket féltik, azt is mitőlünk, én nem akarok beleülni, de olyant akarok látni benne, aki az én, aki a mi érdekeinket védi, mindegy, hogy kinek hívják. A lapát nem kell egyiknek sem. Tőlünk elvittek embereket, de a kormány jól gondolja meg, amikor a bányászokkal kukoricázik, mert ha mi leálltunk egy órára, akkor 5 évig Tatabányán nem szeneinek, mert a bánya tönkremegy. " A többi felszólaló is a munkabeszüntetés mellett érvelt, s így - különösen a salgótarjáni vérengzés hírét véve - a KMT elrendelte az egész országra és mindenre kiterjedő 48 órás általános sztrájkot 11-én 0 órától 12-én 24 óráig.

118 A Nagybudapesti KMT másnap reggel 8-ig hírzárlatot rendelt el, és külön futárokat bízott meg a sztrájkfelhívás szétküldésével. A Dorogi Szénbányászati Tröszt Központi Munkástanácsa december 9-i ülésén heves vita támadt a 48 órás sztrájk támogatása vagy elvetése ügyében. Hosszas egyezkedés után végül arra jutottak, hogy a dorogi erőmű A KMT 1956. december 8-i ülésének jegyzőkönyve. PIL 290. f. 31. ő. e.