Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)
Germuska Pál: Komárom megye bányászai az 1956-os forradalomban
es és XV-ös aknák küldöttei munkásgyülést tartottak a Xl-es aknánál. A bányászok nem értettek egyet a munka felvételével, és a TKMT IB részéről jelen lévőktől újabb a kormánnyal, illetve személyesen Kádár Jánossal való tárgyalás kieszközlését követelték. 29-én a tatabányai tröszt főmérnökei termelési értekezletet tartottak, melyen Vass József városi párttitkár, Tóth József ezredes és két szovjet tiszt is részt vett. Sólymos Mihály azt hangsúlyozta, hogy „... csak a termelő munka mellett lehet a követelésekről tárgyalni. A bányászat vállán nyugszik az ország vérkeringésének beindítása. [...] A teljes kapacitású munka nem jelent meghátrálást, a nélkül nincs élet. " Gondolatmenetével szinte mindenki egyetértett a fórumon, és úgy tünt, hogy a mérsékelt tiszti karhatalommal kiegyezve kiutat lelnek a szorult helyzetből. Gyakorivá váltak ráadásul a szénlopások, a trösztnek megoldást kellett találnia az őrzés megszervezésére; Tóth ezredes segítséget ígért ehhez. A szovjetek elég tartózkodóan viselkedtek: a munka felvételének fontosságát hangsúlyozták, ugyanakkor furcsállották, hogy a tröszt egyrészről a karhatalom csökkentését, leszerelését követeli, másrészről viszont fegyvereseket kér. De a rend fenntartásához ők is segítséget ígértek. 97 A TKMT képviselői közben több alkalommal kapcsolatba léptek Sándor Józseffel, Kádár személyi titkárával, aki végül kieszközölte a találkozót. November 30-án délben szovjet katonai helikopterrel érkezett meg Kádár János, aki a tröszt épületében a TKMT IB és bányaüzemek munkástanácsai mintegy 100-120 képviselőjével ült le tárgyalni. Sólymos Mihály bevezetőjében egyebek mellett elmondta, hogy sikerült újraindítani a termelést, de Kádár János november 26-i beszéde következtében újra „hangulatromlás kezdődött", és helyi karhatalom túlkapásai borzolják leginkább a kedélyeket. Kádár János válaszában kormánya megalakulásának körülményeiről, Nagy Imre és társai sorsának rendezéséről és az életszínvonal kérdéseiről beszélt részletesen. A munkástanács tagjai nagyon elégedetlenek voltak, mert felvetett gondjaikra nem kaptak választ. Újabb kérdések, és néhány igen szókimondó felszólalás után Kádár reagált a felvetésekre, érintve így a fegyveres testületek ügyeit is: „Az AVH-t megszüntette a kormány, erre nincs szükség, és nem is volt, ezt bebizonyították a fejlemények. Rendőrség kell, munkásokkal megerősítve. Azon kívül munkásőrségre van szükség, mely a munka mellett őrségi tagokból áll [sic!], és fegyverük van a gyárakban, bányákban, és védik üzemeiket szükség esetén. Tagjait a munkásságból kell venni, vezetését a honvédségtől. Három héttel ezelőtt ezen program közlésének még nem volt itt az ideje, mert vegyes elemek is vannak az üzemekben, elsősorban Budapesten, és ezek helyzetét tisztázni kellett. Egyébként a karhatalom nem népszavazás kérdése, hanem annak kiválasztásával súlyos felelősség jár. A munkásőrségnek kell a legmegbízhatóbbnak lennie. Münnichnek kell ezt a kérdést rendeznie, a 97 K-EÖML Esztergomi Megyei Bíróság 664/1957., Sólymos Mihály és társa., Perkötet. Az 1956. nov. 29-i termelési értekezlet jegyzőkönyve., 500-502. o.
