Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Germuska Pál: Komárom megye bányászai az 1956-os forradalomban

Tröszt az országosan a szénbányászatban dolgozók 16%-át foglalkoztatta, ezzel szemben 1954-ig az összes bányász (szolgálati)lakás építkezés 24%-a történt Tatabányán. így a bányamunkásság kolonizáltsági aránya itt érte el az egyik legmagasabb arányt az országban.

5 A Szénbányászati Minisztérium egy 1955-ös előterjesztése szerint a tatai medencében (Oroszlányt is ide értve) 54%-os, a dorogiban pedig 47%-os volt a letelepítettségi arány, miközben az országos átlag alig haladta meg a 37%-ot.

6 Az életkörülmények ugyanakkor számos vonatkozásban elmaradtak a háború előtti színvonaltól, ami mind növekvő elégedetlenséget és feszültséget keltett az ágazat dolgozóiban. A forradalom előestéjén Komárom megye két legnagyobb foglalkoztatója, a Tatabányai és a Dorogi Szénbányászati Tröszt 16, illetve 11 ezer főt meghaladó munkáslétszámával az országos nagyvállalatok közé tartozott. A saját régiójában ennek megfelelően mindkét tröszt meghatározó és irányadó szerepet játszott a gazdasági és politikai életben, majd a forradalom idején a többi - legfeljebb 1500-2000 fős munkáslétszámot elérő - vállalat számára is iránymutató volt állásfoglalásuk. Az ágazatba áramló amúgy is heterogén és sokszínű munkaerőn belül különálló csoportot képezett a két vállalat mintegy 5 ezer dolgozója, akik kényszersorozással, illetve büntetésként kerültek a bányákhoz. A Magyar Néphadsereg fegyver nélküli szolgálatot ellátó egységei (az ún. Katonai Műszaki Kisegítő Alakulatok, KMKA) közül a megyében állomásozott a 4. önálló bányász zászlóalj - Tatán, a 6. önálló bányász zászlóalj - Dorogon, valamint a 7. önálló bányász zászlóalj - Sárisáp-Annavölgyben.

7 Komárom megyében 1956 őszén - az őrizeteseket és előzetes letartóztatásban lévőket figyelmen kívül hagyva - közel 2500 ember, köztük mintegy 800 politikai elítélt raboskodott különféle büntetésvégrehajtási (bv) intézetekben és munkahelyeken.

8 Tatabányán a X-es és a XIV-es aknán dolgoztattak elítélteket, akik az ún. Közérdekű Munkák Igazgatósága (KÖMI) „alkalmazásában" álltak. A XIV-es aknán 1951-ben kb. 600 közbűntényes rab dolgozott, 1953-ban pedig 400-600 fő. Őket 1953 augusztusában közel 500 fő Vácról átszállított politikai elítélt váltotta fel, és a köztörvényeseket a X-es és az oroszlányi - XVIII-as aknákra szállították át. 1956 májusától a XIV-es aknán számos politikai elítélt ügyét felülvizsgálták, és júliustól folyamatosan történtek szabadon bocsátások.

9 Október elejére a XIV. aknai rabtábor gyakorlatilag 5 Bárdos, 1960, 81. o. 6 Magyar Országos Levéltár (MOL) XIX-F-13-g 2. d. A Szénbányászati Minisztérium előterjesztése az MDP PB-hoz. 1955. (d. n.) Idézi Schuller Balázs e kötetbeli tanulmányában. 7 Csonkaréti, 1994, 247. o. 8 Horváth, 1998, 59. o. 9 Tóth A., 1992, 127-128.0.