Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Rozs András: Baranya megyei bányaüzemek és bányász települések az 1956-os forradalomban

karhatalmi egységekbe lépett be. A mecseki ellenállókat Kubicza János, a mecseki harcosok vezetőjének, Horváth Gézának, a Gazdának parancsnokhelyettese szervezte katonai egységekbe, szakaszokba, rajokba sorolta a felkelőket. Két szakasz vezetője a bányászok közül került ki: az egyik szakaszvezető a pécsbányatelepi munkástanács egyik korábbi vezetője, Sima László volt, míg az úgynevezett különleges rajt Málics Ottó vezette, előbb szintén a pécsbányatelepi munkástanács tagja. Az egység feladata különleges megbizatások, akciók, rajtaütések megszervezése és végrehajtása volt. Ezek közül a legjelentősebbnek az 1956. november 14-én végrehajtott úgynevezett pécsváradi rajtaütés bizonyult. A Kubicza János által megtervezett akció fegyverszerzésre és figyelemfelkeltésre irányult. A három harci egység által megkezdett akció azonban tragikus fordulatot vett. A Málics Ottó által vezetett pécsváradi fő erők tűzharcba keveredtek a pécsváradi rendőrőrs tagjaival, melynek során Málics Ottó fej lövést kapott, sérülésébe másnap belehalt. Néhány nap múlva temették nagy részvéttel a pécsbányatelepi temetőben, bányász társai és a bányatelepi lakosok nagy számban jelentek meg a hősi halott bányász forradalmár végső búcsúztatásán. Az úgynevezett Mecseki Láthatatlanok maradéka, mintegy 42 fegyveres harcos 1956. november 22-én Barcstól nem messze, Bélavárnál lépte át a magyar-jugoszláv határt, s távozott az országból.

215 A Gazda csapata feltételezhetően a legnagyobb létszámú fegyveres csoport volt a Mecsekben. Rajta kívül azonban még több elszórva harcoló egységre derítettek fényt a források. így létezett egy komlói ellenálló csoport, voltak fegyveres csapatok Magyarhertelend, Magyaregregy, Zengővárkony és Apátvarasd környékén is. A Gazda-csoport tudott létezésükről és kereste velük a kapcsolatot. A zengővárkonyi-apátvarasdi harci csoportok csatlakoztak is a Vágót pusztai, majd kisújbányai központi erőkhöz. Komló azon helységek közé tartozott, ahol volt a szovjet csapatokkal szemben fegyveres ellenállás. A fekete-fehér karszalagos nemzetörök november 4-én és 5-én a bányászok egy részét felfegyverezték és megtiltották nekik, hogy a bányába leszálljanak. Sipos István vájár kiosztotta a rendőrség fegyvereit, valamint a Béta aknai őröktől elvett karabélyokat, géppisztolyokat és lőszereket a tanácsháza elé sereglő tömegből azoknak, akik vállalták a harcot a szovjet csapatokkal. Sipos az ellenállókat szakaszokba és rajokba osztotta, majd esküt tettetett le velük arra, hogy mindhalálig harcolni fognak a szovjetek ellen. A csoport november 5-én Zobák pusztánál kézi fegyverekkel felvette a harcot egy négy tankból álló szovjet egységgel.

216 A tűzharc után nyolc forradalmár holtteste maradt a helyszínen, sokan megsebesültek, akik a komlói kórházban 215 PMB, B. 26/1957. Nagy József és társai büntető pere. Vádirat, elsőfokú ítélet, vallomásjegyzökönyvek és tanúvallomások; Péter, 1997, 234-238, 280.; Kubicza, 1997; Hajdú, 1997: 19, 47-49, 54-55, 58-64, 81, 93-95, 107-111. o. 216 PMB, B. 1347/1957.Turner István...