Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)
Somfai Balázs: A bányászok szerepe Veszprém megye ötvenhatos megmozdulásaiban
sírokat is felforgatták), a vörös zászlókat és csillagokat mindenütt leszaggatták és összetörték, úgyszintén a köztársasági címert 3 is kivagdalták a nemzeti színű zászlókból. A következő lépés a forradalmi tanácsok megalakítása volt a veszprémi nehézvegyipari egyetem hallgatóinak irányítása mellett, mely[ek]ből eltávolították a vezető pártfunkcionáriusokat. Bányánk ez idő alatt majdnem teljesen őrizetlenül és felügyelet nélkül maradt, kivéve egynéhány felelősséget átérző munkást, akik parancs nélkül bejártak vízteleníteni, mert erről a főverézek megfeledkeztek. A munkástanács megalakulásáig az üzemben feltörték a párthelyiséget és szemét formájára egy halomra hányták az összes [ott] található könyveket és ügydarabokat, valamint összevagdalták a versenyzászlókat és egyéb, szocializmusra emlékeztető dolgokat és szobrokat. Majd 1956. október 28-án 4 megalakult az ideiglenes munkástanács, melynek összetétele részben jóhiszemű dolgozókból, részben fasiszta és nyilas futárokból állt, az utóbbiak a sztrájk fenntartása mellett, az előbbiek a munka felvétele mellett foglaltak állást. Üzemünkben ilyen összetételű munkástanács vette kezébe a hatalmat. [...] A munkástanács ülésein a tagság józanabbik része mindig a munka felvétele mellett foglalt állást, és ezt a fent nevezett személyek a látszatért később magukévá tették, azonban a végrehajtást, ott ahol lehetett és úgy ahogy lehetett, mindennel megakadályozták. Tehát a munkástanács így nem felelt meg a várakozásnak, mint gazdasági szerv, mert nem a munkásosztály érdekeit szolgálta, részben az ellenforradalmi személyek túlfűtöttsége miatt, részben a tudatlanság [miatt] azok részéről, akik a vezetéshez nem értettek és így a fasiszták tudták vezetni a munkástanácsot abban az irányban, ahogy ezt az ő agyonújított és agyonszocilaizált bujtatott kapitalizmusuk megkívánta tőlük. Meg kell még mondani, a párt nálunk is szét volt zilálva, sorai rendezetlenek és kuszáltak voltak, tehát a fasiszta irányzat, melyet jóegynéhányan képviseltek, könnyen érvényesült. Az említett összetételű munkástanács 1956. november 30-ig az elmondottak szerint működött, ekkor megalakult a végleges munkástanács, melynek elnökévé N. Józsefet, bányánk egyik vájárját választották meg, az ideiglenes munkástanács elnöke, K. László statisztikus és P. József elnökségi tag ekkorra már disszidáltak, mint az ellenforradalom két kimagasló vezéralakja<i>. A végleges munkástanács az elnöki tanácsnak a munkástanácsokról szóló 25. sz. törvényerejű rendelete értelmében próbálta vinni a gazdasági dolgok irányítását, azonban az újra bekerülő nyilasok és fasiszták ekkor is vakvágányra terelték a jóindulatú irányzatokat, majd dec. 11-12-én, amikor már a munka kielégítően, az akkori viszonyoknak megfelelően ment, újabb sztrájkot szerveztek és megbénították a termelést. Nagy nehézségek árán sikerült a munkástanács józanabbik részének megszervezni a munka felvételét december 15-én, és a munkát fel nem vett
