Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Szvircsek Ferenc: Nógrádi bányászok és bányák az 1956-os forradalomban

munkát a szénmedencében. A Bányász Híradó december 8-án egy „kozmetikázott riportban" számolt be a Margit tárón történt eseményekről, és a bányászok véleményéről. Susán Gábor vájár, Bozó József vájár, Mákos Pál aknász az új bérezést dicsérve örült a változásoknak, szükségesnek érezték az MSZMP és a szabad szakszervezet megalakulását a bányánál. Egyedül csak Varga József vájár volt kritikus véleménnyel, amit az újságíró a „becsületes bányászok" nevében sietett elítélni. A sortűz és megtorlás December 8-án hajnalban, a karhatalmisták egy alakulata, Házi Sándor vezérőrnagy parancsára letartóztatta Kisterenyén Gaál Lajost a Nógrádi Szénbányászati Tröszt Központi Munkástanácsának tagját, és Viczián Tibort, sztrájkra buzdító röplapok terjesztésének vádjával. Az eseményekről a kora reggeli órákban értesültek az üzemek és a bányák munkástanácsainak a vezetői. Délelőtt a kisterenyei bányászok, a hozzájuk csatlakozott szorospataki bányászokkal együtt elindultak Salgótarjánba, hogy kiszabadítsák a letartóztatottakat. A tüntetők reggel 9 órától érkeztek folyamatosan a megyei rendőrség és a Nógrád megyei Tanács épülete elé. Délelőtt 11 órakor már 3-4 ezres létszámú tömeg követelte a letartóztatottak szabadon bocsátását. A kérdéses területet azonban a három szovjet harckocsi mellett, Mrázik János vezetésével mintegy 80-100 fős karhatalmista csoport szállta meg. A pattanásig feszült helyzetben robbant ki az öldöklés, lövések dördültek el a megyei tanács épülete előtt, ahol a „pufajkás" karhatalmi egységek tartózkodtak, majd megszólaltak a rendőrség épülete előtt a szovjet katonák és valószínűsíthetően a rendőrök fegyverei is. Déli 12 órára üres lett a véráztatta tér. A gyilkos sortűz nyomán 135 halottat és sérültet szállítottak a megyei kórházba. Közülük már a sortűz helyszínén 27-en, a kórházban műtét közben 9-en, műtét után pedig 10en, összesen 46-an haltak meg. A halálos áldozatok száma máig bizonytalan és nem kellően tisztázott. Azonban a város lakóinak emlékezete a mai napig 131 főben őrizte meg az ártatlan áldozatok számát. Egyet kell tehát értenünk Ormos Mária gondolatával a történelem megértéséről, hogy "nagy óvatosságot és kritikus elemzést követel meg minden olyan forrás, amely a politika, az ideológia és a propaganda birodalmában helyezkedik el, vagy azzal érintkezik". Máig sem tudható, hogy valamiféle fatális véletlenek összjátéka, esetleg tragikus félreértések, vagy mint sokan napjainkban is vallják, tudatos gyilkos szándék vezetett a december 8-i véres salgótarjáni délelőtthöz. Egy biztos, bányászok oltották ki bányásztársaik és békés tüntetők, valamint vétlen nézelődők életét. A tragikus sortűz után a karhatalmista alakulatot elvezényelték a helyszínről, és Salupin alezredes, a szovjet katonai parancsnok feloszlatta a Megyei