Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Rozs András: Baranya megyei bányaüzemek és bányász települések az 1956-os forradalomban

megszüntetésének szükségességét mondták ki (8. pont), üzemi munkásautonómia bevezetését sürgették (9. pont), vagyis a munkástanácsok alapfunkcióját, az üzemi demokrácia, a munkás-önkormányzat megvalósítását. Szerintük a szakszervezetek csak munkásérdekeket képviseljenek. Felemelték szavukat a munkások helyzetének javításáért, így követelték a munkások helyhezkötöttségének megszüntetését, a szabad munkavállalást (11. pont). Kifejezetten a bányamunkákra vonatkozott több követelés (12-17. pont). Magasabb bérezést és rövidebb, 6 órás munkaidőt követeltek a nehéz bányamunkát végzőknek, a katonák alkalmazásának megszüntetését akarták a bányamunkában, a személyi káderlap-rendszer felszámolását, mely általános korabeli véleményt tükrözött. Hangoztatták, hogy a „szaktudás legyen a döntő és ne a kádervélemény". A bányászokat érintő szociális kérdések - rokkant és öreg bányászok nyugdíja, özvegyi nyugdíj, a bányászok pécsi és pécsbányai lakásproblémái - rendezését is napirendre kívánták tűzni. A pécsi bányászok is követelték az egyetemistákhoz hasonlóan a „bauxitbánya-szerződések" felbontását és a bányák magyar kézre adását (viszont az egyetemi követelésektől eltérően nem hangsúlyozták az uránbányászatra vonatkozó helyes tájékoztatás szükségességét). Végül politikai biztosítékként követelték a pécsbányatelepi bányászok „a pécsi eseményekben resztvettek" szabadon bocsátását a biztonsági szervek letartóztatásából, itt nyilvánvalóan az előző napi tüntetések utáni letartóztatásokra utaltak. A pécsbányatelepi munkástanács 18 pontos követeléseihez egy felhívást mellékelt, mely a pécsi bányászokat szólította meg, tudatva őket arról, hogy a követeléseket Nagy Imre miniszterelnöknek eljuttatták. Közölték a pécsi bányászokkal, hogy Nagy Imre titkárságával történt telefonbeszélgetés alapján állíthatják, hogy a rend és nyugalom helyreálltát követően Nagy Imre személyesen is fogadni fogja a pécsi bányászküldöttséget. Addig azonban a feladat „a rend megőrzése és a termelés", fel kell venni a csákányt és a fej tőkalapácsot, hogy a termelőmunkával a bányászok vegyék ki részüket az „ország felemeléséből". Nagy Imre bár nem találkozott a pécsi bányászok küldöttségével, a pécsiek követeléseit és felhívását az országos politika szempontjából is jelentősnek tartotta. A Nagy Imrének eljuttatott pécsi bányász-követelések bekerültek az országos nyilvánosságba. Nagy Imre rádióüzenettel válaszolt a pécsi bányászoknak. Biztosította őket, hogy „kívánságaikat a kormány teljesíti. Azt kérte tőlük, hogy „sorakozzanak fel a párt és a kormány mögé!", majd a következőkkel folytatta: „Szeretettel üdvözlöm a pécsi bányászokat és közölhetem, hogy javaslataikat, kívánságaikat ismerem. Megvalósításukat az új kormány legfontosabb feladatának tekintem. Álljanak helyt e nehéz idpkben, sorakozzanak fel a párt és a kormány mögé! Jószerencsét! NAGY IMRE a Minisztertanács elnöke". S bár a pécsi bányászok munkástanácsa követeléseire ennél konkrétabb választ várt volna, a miniszterelnök személyes üzenete mégis