Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Szvircsek Ferenc: Nógrádi bányászok és bányák az 1956-os forradalomban

Mint látható, szénmedencénkben 1956. március 1-én, belépett a termelésbe Mátranovákon a Csurgó táró, Kazáron nyitás előtt állt a György lejtős akna, és megkezdődött Gyula lejtős akna kihajtása is. Mizserfán a Pálhegy III. lejtős akna és József lejtős akna megnyitása szerepelt a tervekben. Kutatótárókat indítottak a szorospataki Kossuth táró és Újlak területén." A Nógrádi Szénbányászati Tröszt vezetésének reményei szerint 1956-ban Kisteleken szénre ér majd a Duclos VII. lejtős akna, a mátranováki új Altáró, a zagyvái Királytáró, a kazári Gyula lejtős akna és a Szilváskői táró. A fenntartási munkák javítása érdekében Mizserfán, Kazáron és Mátranovákon két és háromszakos üzemelésre tértek át a nyári hónapokban, mert a kieső időben jobban kihasználhatták a munkaidőt. Elsőrendű munkahelynek ebben az időszakban a tömegtermelő frontok, a kamrafejtések és a fő elővájások számítottak. Másodrendűnek tekintették a fejtési, szállító és légvágatokat, harmadrendűnek az egyéb tartalék munkahelyeket. Fontosnak tartották az egyéni versenyeket, az egyre jobban elterjedő millszekundumos robbantásokat és a fúrólyukak számának növelését. A vastag széntelepekben, így Mizserfán és Szorospatakon a hazai gyártmányú rakodógépek üzembe állításától vártak jó eredményt. A vékony és az ún. középvastag telepekben kisgépekkel ellátott komplex gépesítésű, többkamrás fejtési rendszereket hoztak létre. A rónai, zagyvái bányaüzemek minden bányája a már korábban lefejtett, felső pad alatt visszahagyott alsó padot fejtette, a „törecs" alatt.

3 A kitermelt szén minősége azonban rohamosan tovább romlott, s ezen az új mizserfai osztályozó és törőmű sem segített. A régebbi bányaművelés során visszahagyott telepekben termelték a szenet, nem fordítottak kellő gondot a termelés tisztaságára, hanyag volt a válogatás, és egyre több meddő került a szénbe. A szénmedence nemzetgazdasági jelentősége az országos termelésben egyre csökkent, 1950-1960 között, mintegy 13% körül mozgott. A harmadik említhető körülmény a megye iparának vizsgálatakor, a munkaerőhiány, pontosabban a szakemberhiány volt. Ezt a gondot már az első ötéves terv indulásától lehetett érzékelni, különösen a szénbányászatban. A munkaerőhiány abból adódott, hogy a termelékenység növelésének csak ez lehetett az egyetlen útja. A mezőgazdaságból átemelt munkaerő betanításának, szociális ellátásának a gondja is megoldandó feladatot jelentett a vállalatnak. Nógrád megyébe, főleg Szabolcs-Szatmár megyéből jöttek a toborzott, szakképzetlen, kezdő bányászok, akik részére három szállót építettek a maconkai kukoricaföldeken, a jövendő nagybátonyi bányaváros helyén. Nagyfokú volt azonban a munkaerő vándorlás, a munkahelyhez kötődő kapcsolatok értékeinek a devalválódása, amely különösen a szénbányászatban 2 Nógrádi Bányász. 1955. január 22.; Szabad Nógrád. 1955. március 2., március 5., március 8., március 12.; Kolláth - Józsa. 3 Szabad Nógrád. 1955. augusztus 10.; Lassan József: Létesítsünk minél több tömegtermelő munkahelyet bányáinkban. In: Szabad Nógrád. 1955. szeptember 10.;