Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Szvircsek Ferenc: Nógrádi bányászok és bányák az 1956-os forradalomban

ragaszkodtak földjükhöz, ezért a földfelajánlás erőltetett volta visszatetszést, kitapintható feszültséget szült körükben. A másik, önmaga ellentétébe visszaható kezdeményezésnek a versenymozgalom számított. Már az első hároméves tervidőszak végére ez a mozgalom felszínessé vált, előtűntek az eredményességét erősen megkérdőjelezhető hibái. A felülről kezdeményezett spontán felajánlások, versenyek, a felnagyított eredmények, s az így kiemelt dolgozók példaképpé erőltetése mind-mind hozzájárult, hogy a versenymozgalomtól nem lehetett várni a termelékenység növelését. Az irreálisan megemelt, a trösztre is ráerőltetett termelési tervek, a szervezési hibák sorát vonta maga után. Olyan verseny vállalásokba hajszolták be az embereket, amelyről eleve tudható volt, hogy teljesítésük lehetetlen. A korábbi magas, kiugró eredményeket, az 1949. december 21-én, Sztálin születésnapján megindult munkaversenyből kinőtt Sztálin-műszakokban, a kongresszusi versenyekben túlhajszolt emberek, gépek mellett az üzemek is megsínylették, elfogyott a fejtésre előkészített szénvagyonuk. A túlmunkák, a feszített tervek teljesítése politikai üggyé vált, a keletkezett magas eredmények egyúttal lehetőséget teremtettek az állandó normarendezésekre is, melyeket elégedetlenül nézték a megye dolgozói. A versenymozgalom szélsőségei 1953ban mutatkoztak meg igazán, amikor minden lehetséges és aktuális politikai esemény egy-egy versenyfelhívással járt. A biztonságosabb munkavégzés és az egészségügyi feltételek a jelentős munkavédelmi beruházások ellenére sem lettek kielégítők. Ezt súlyosbította a bérezésükkel összefüggő problémák. A bányászok számukra érthetőbb, egyszerűbb bérezési rendszert akartak. A rendteremtés szándéka, a politikai szabotázs gyanújával a megfélemlítések sorát indította el, s „leváltás, leváltást követett". Valótlan vádak alapján vétlen embereket hurcoltak meg. A korszak személyi változásaiban is nagy szerepe volt az irreálisan megnövelt termelési tervnek, s a bizonytalanságokból fakadó szervezési hibáknak. A bányák termelése a rablógazdálkodás következtében tovább csökkent, ami azt jelentette, hogy a tervek és a végrehajtásuk között jelentős lett a különbség. A felemelt ötéves tervben előírt 12 924 297 tonna helyett, 119 008 tonnával kevesebb, 12 805 289 tonna szenet termeltek a nógrádi szénmedencében. A pártbizottság azonban úgy vélte, hogy „van erős pártszervezetünk, szakszervezetünk üzemeinknél, amelyek segítségével minden nehézséget le kell és le is lehet küzdeni".

1 Az országban tapasztalható belpolitikai és gazdasági válság mélyülése ellenére, a középtávú terv még mindig ragaszkodott a nehézipar és az alapanyaggyártás további fejlesztésének a szükségességéhez. A Szénbányászati Minisztérium 1956. január 11-én, a bányászatban új bér és normaügyi intézkedéseket hozott, és rendezte a különbözően értelmezett és használt 1 Szabad Nógrád. 1955. január 1, január 8.; 100 év. 189-190.O.; Gajzágó, 163.0.; Nógrádi Bányász. 1954. december 29.; Várszegi, 92-93.0.; Bircher, 11, 39-45.0.; Praznovszky, 25-27.0.; Életünk, 12-14.0.; Germuska, 89-90.O.