Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)
Szvircsek Ferenc: Nógrádi bányászok és bányák az 1956-os forradalomban
előtérbe került ismét a nehézipar erőltetett fejlesztése, s ezzel együtt felerősödött a háborús veszéllyel történő fenyegetőzés. Érdemes szemügyre venni, hogy az 1953-1956 közötti években milyen tendenciák jellemezték Nógrád megye társadalmi-gazdasági életét? A tervgazdálkodás hároméves és ötéves terveinek időszakában - figyelembe véve az ország iparosítását - megyénk ipara fejlődésnek indult, a termelés volumene 75%-al, a foglalkoztatottak létszáma pedig 28%-al növekedett az utolsó békeévhez képest. A növekedés azonban alapvetően extenzív jellegű. A nógrádi szénmedence háború előtti össztermelése napi 400-450 vagon volt, mely 1945ben 55%-ra csökkent. Az államosítás után fokozatosan növekvő fejlődéssel, 1956-ra elérte a napi 1000 vagonos napi termelést. A nagybátonyi bányakörzetben, 1947-ben Menkes bánya, 1948-ban Kányás akna feltárási munkái kezdődtek meg. 1954-ben fogtak hozzá, az 1944-től üzemelő Tiribes akna korszerűsítéséhez. Tervezés alatt állt a szorospataki Medve akna létesítése is. A termelés további növelése érdekében folyt a mizserfai-völgy bányászatának a fejlesztése 1954-től, mely részben új bányák nyitásával kezdődött meg. A kapacitás bővítése tette szükségessé a Gyulai-rakodó korszerűsítését is. Mátranovákon 1955-ben kezdődött el Csurgó táró feltárási munkálata. A kisterenyei bányakörzetben kimerült Főtáró, Tekevölgy, Vizslás lejtős aknák pótlására, 1947-ben nyitották meg az Újlaki lejtős aknákat, és korszerűsítették Tordas II. Bányaüzemet. A szénmedencében néhány évtizeddel ezelőtt dolgozó szénbányászok, ahogy itt nevezték őket, a „régiek", a jó minőségű széntelepeket nagyjából már lemüvelték, és a bányamunka csak az általuk visszahagyott, és a nehezebben megközelíthető telepekben folyt. Mint ismeretes, a széntelepes összlet Nógrád megyében három osztatú, alul a Nógrádmegyeri Tagozat felső tarkaagyagos rétegsora, középen a széntelepeket hordozó Salgótarjáni Barnakőszén Formáció Kisterenyei Tagozat, felső részét pedig a Mátranováki Tagozatként leírt képződmények alkotják. A szénmedence északi részén először a III. telep jó minőségű, felső padját fejtették le (az alsó padra még később többször visszatértek), majd a középső, kisterenyei típusos három telepes kifejlődés I. telepében dolgoztak, ezt követték a II., és a III. telepi részek. Ezért gondoskodni kellett a szénmedence északi részén fekvő, kimerülő üzemek pótlásáról is. A zagyvái bányakörzetben, 1946-ban az Új Forgách lejtős aknát, 1948-tól Margit lejtős aknákat, 1953-tól Királytárót nyitották meg. A régi salgóbányai tárók egyre inkább kimerülő félben voltak, a bányászati súlypont itt Rónabánya felé tolódott el. Az új bányák és szolgáltató üzemek létesítése, a régiek korszerűsítése biztosította termelés egyenletes, de nem problémamentes fejlődését. 1954-ben a megye ipari termelése azonban stagnált, s a Nógrádi Szénbányászati Tröszt sem tudott eleget tenni előírt termelési kötelezettségének. Az előírt termelési tervét csak 95,6%-ra teljesítette, ami 132 183 tonna szén kiesését jelentette. Tovább rontott a helyzeten a mizserfai és mátranováki gyenge minőségű, III. széntelep bekapcsolása a termelésbe, valamint a
