Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Kis József: A borsodi bányászság az 1956-os forradalom és szabadságharcban

Október 25-én ugyanis különböző útvonalakon csoportok indultak útnak, hogy részt vegyenek a fővárosi harcokban. A pártbizottság azonban időben értesült útjukról, így a fiatalokat különböző helyeken feltartóztatták, néhányukat le is tartóztatták. A megyei munkástanács azonnal felvette a kapcsolatot a megyei főosztállyal a fiatalok mielőbbi szabadon engedése érdekében, azonban reggel még többen őrizetben voltak. Lefogásuk híre hamar elterjedt a városban, így hatalmas tömeg követelte szabadlábra helyezésüket előbb a városi, majd a megyei rendőrkapitányság épülete előtt. A rendőrség még a tüntetők érkezése előtt kiengedte a fiatalokat. Súlyos hibát követtek el viszont azzal, hogy nem a főbejáraton, hanem a hátsó kapun keresztül engedték ki őket, így a kiszabadításukat követelő sokasággal nem találkoztak. A rendőrség hiába engedett több küldöttséget az épületbe, hogy bizonyítsa, nincsenek bent letartóztatottak, a tömeg már nem hitt nekik. Az emberek nekitódultak a bejáratnak. A kapuőr riasztósorozatot lőtt a levegőbe, amit az emeleten lévő társai tévesen tűzparancsnak értelmeztek, így sortüzet nyitottak, amely tizenhat halálos áldozattal járt. A tömeg később újra az épület elé gyűlt, és követelte a felelősök kiadatását. Kucsera László, a megyei főosztály vezetője ezt azonban megtagadta. A sortűz híre hamar elterjedt a városban, többen a bányászságot is mozgósítani akarták. Egy 8-10 fős diákcsoport a sajószentpéteri bányászokat akarta értesíteni és csatlakoztatni, azonban a Stromfeld laktanya ezrede a laktanya előtti útszakasz ellenőrzésekor feltartóztatta őket. A diákokat a laktanyába kísérték, ám Zombori Sándor alezredes utasítására később szabadon engedték őket.

11 11 óra tájban értesítették a mártabányaiakat is. A bányászok kisvonattal bejöttek Miskolcra, majd a szent annai megállótól szervezett sorokban gyalogosan folytatták útjukat. Mire megérkeztek a belvárosba, a Zenepalotánál már folyt az akasztás.

12 Bár az ormosbányaiakat senki sem értesítette, ők maguktól is Miskolcra jöttek. Ormosbányán ugyanis a kora reggeli órákban a hármas akna előtt gyűlést tartottak. Stolcz Imre üzemvezető-helyettes felolvasta a bányászok pontokba szedett követeléseit. Ezután a bányászok a Népkertbe vonultak. Követelésükre nyílt jelöléssel ideiglenes munkástanácsot választottak, amelynek elnöke Burkus Sándor lakatos, elnökhelyettese Adorján Gusztáv bányász technikus lett. A megválasztásuk után Burkus és Adorján beszédet mondtak. A tömeg nem akarta felvenni a munkát, ezért Adorján arra kérte őket, hogy legalább annyi szenet termeljenek, ami a kórházaknak, iskoláknak, erőműveknek elegendő és kérte, hogy ne hagyják el vizesedni a bányát. Többen követelték, hogy pontjaik előterjesztése céljából vonuljanak Miskolcra. Közben megérkezett Rozgonyi Ernő, a megyei munkástanács elnöke, aki Loy Árpáddal az üzem 11 Jegyzőkönyv Zombori Zoltánnal, felvette Bán István. Sárospatak, 1999. nov. 7. 12 B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 1. f. 2/41. ő. e. Hajner Barnabás rendőrségi tanúkihallgatása. 1957. jan. 9.