Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Germuska Pál: Komárom megye bányászai az 1956-os forradalomban

osztály ide gen, deklasszált, politikai elítéltek beszivárgása igen nagymérvű, e személyek állandóan változtatják helyüket, és emiatt operatív figyelésük körülményes". A jelentés készítői szerint „az ellenséges kategóriákba tartozó személyek aknamunkájának" számtalan megnyilvánulási formája volt: összejárás, beszélgetés, „a harmadik világháború kirobbanását várják, és bíznak a rendszer változásában"; sőt Hruscsov tatabányai látogatása idején „a III-as aknában az alapközlői szállító gumiszalagot 441 cm mélyen elvágták, a jelzőberendezéseket megrongálták". A jelentés további részében részletesen leírták az egyes bányaüzemek (aknák) és a központi részlegek (osztályok) „operatív helyzetét": létszám, dolgozók megoszlása, ellenőrzendő személyek, priuszosok, disszidálásból visszatértek személyenként, név szerint. A vállalat igazgatóságának 179 dolgozóját mind leellenőrizték a nyilvántartásokban, köztük volt politikai elítéltekre és „osztályidegeneket" találtak, ezért a legveszélyesebbnek tartott személyekre ügynököt szerveztek. De hasonlóan történt ez a bányaüzemeknél is: a XVI-os akna 3 ellenőrzendő dolgozója mellé ugyancsak ügynök(ök) került(ek). A vállalatnál összesen 23 ellenséges személyt, 85 priuszost és 15 disszidálásból visszatért személyt tartottak nyilván, a 7 ezer dolgozó majdnem 2%-át. Az 1956-ban szerepet vállalók életét tehát még hosszú évekig nyomon kísérte és megkeserítette az állambiztonsági szolgálat. A börtönviseltek és a fegyelmi büntetésben részesült dolgozók - a jogszabályokban előírt hátrányokon túlmenően - sokszor hosszú évekig nem kaptak fizetésemelést, és minden előmeneteli lehetőséget megtagadtak tőlük. Nem hallgatható el ugyanakkor, hogy a sokhetes kitartó bányászsztrájk gazdasági és szociális értelemben messzemenő eredményeket és vívmányokat eredményezett. Az 1980-as évek közepéig a mindenkori kormányzat és személy szerint Kádár János is kiemelt figyelmet szentelt a szénbányászatnak és az ágazat dolgozóinak. A bányavidékek különleges áruellátásával, kedvezőbb lakásellátottság megteremtésével, magas jövedelmekkel biztosították a kivételezett helyzetet, és ezt fenn is tartották, amíg az ország gazdasági ereje ezt lehetővé tette.