Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

kik a jelen oklevelünk által, hogy az ezután eljövendő örök időkben az előbb mondott városuk pecsétjével, amelyet jelenleg használnak a bármiféle, közöttük folyó ügyben kiadandó oklevelek megpecsételésére, vörös színű viaszba pecsételhessenek a többi bányaváros példájára, amelyek hasonló módon vörös színű viaszt használnak a pecsétjükben. Es annak a pecsétnek, amelyet ezen viaszban bármelyik okleveleikre függesztenek, éppen és pontosan ugyanúgy, mint ahogyan más, a pecsételésben hasonló színű viaszt használó városaink által kiadott okleveleken lévő pecséteknek, érvényt és hitelt kell adni, stb. — Eddig Ulászló király oklevele. XLVIII. § Ennyi elegendő is a város pecsétjének a kiváltságáról. Nem fejeződik azonban be a dolog pusztán a képekkel, amelyeket a pecsétek ábrázolnak: úgyszintén a tiszteletükhöz tartozik ugyanis, hogy néhány font súlyú, tiszta és vegyítetlen ezüstből már az elmúlt évszázadokban kiöntve a város házában oly figyelmes vigyázattal őrzik ezeket, amilyennel csak lehetséges. A bányász rend szentképének is gondolhatnánk, akkora tisztelettel veszik körül közönségesen ezeket a jelképeket. Régies, kidolgozatlan művűek voltak ezek és nem szépségük, hanem inkább a súlyuk miatt értékesek, ami éppen a régi voltukat bizonyítja. Egyébiránt egy kalapácsról és egy bányász-ékről van szó, amelyeket külön-külön öntöttek ki és láttak el a megfelelő módon nyéllel. Az ősi szokásnak megfelelően ez a jelvény legelsősorban a bányászok testüle-